10 tipp nyári autópályázáshoz

Ha ezeket megfogadod, nem kapsz, nem is okozol agybajt az autópályán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyáron jellemzően mindenki többet utazik, mint az év többi részében. Sokszor zsúfoltak is az autópályák. Néhány dolgot betartva azonban könnyebben, biztonságosabban élhetjük túl az amúgy agyzsibbasztó utakat.


Sokan úgy tartják, hogy autópályán sokkalta könnyebb vezetni, mint a zsúfolt városi forgalomban. Ez azonban pláne nyáron nincs így, hiszen ilyenkor gyakorta nagyobb a tömeg a gyorsforgalmi utakon, például az M7-esen a Balaton felé, vagy onnan vissza, mint a budapesti Nagykörúton. A tempó - optimális esetben - sokkal nagyobb, így aztán sokkalta fontosabb, hogy mindenre odafigyeljünk, betartsuk a szabályokat, különben könnyedén baleset adódhat, ami aztán blokkolja a forgalmat. Utóbbi, azaz a forgalom azonban még akkor is simán megállhat, ha nincs is semmi vészhelyzet az autópályán. Ha viszont megfogadjuk és betartjuk az autópályázáshoz kapcsolódó szabályokat, akkor még zsúfolt autópályán is gyorsan haladhatunk. Alább néhány hasznos tipp, amivel nem csak magunk, a többi közlekedő utazását is élvezhetőbbé tehetjük.
1. Tarts jobbra! Hiába hangsúlyozza ezt a közútkezelő is megannyi táblával, az autósok jelentős része - főként ott, ahol három sáv is rendelkezésre áll - még mindig nem tudja ezt elfogadni. Érdekes módon még kamionstop idején sem. Pedig ezzel nem csupán egy, hanem két sávot foglalnak le az autópályából, hiszen jobbról (amennyiben nincs összefüggő kocsioszlop) nem előzhetőek meg. Egy esetben azonban mégis feledkezzünk meg a szigorú jobbra tartásról: a pályára felhajtást, ha tehetjük, segítsük a középső sávba sorolással!
2. Tarts kellő követési távolságot, máséba se hajts bele! A követési távolságot sebességünknek megfelelően kell megválasztani. A KRESZ-t idézve másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött - annak hirtelen fékezése esetében is - meg lehessen állni. Számoljunk azzal, hogy már 120 km/órás tempónál is 33 métert teszünk meg egyetlen másodperc alatt. Márpedig a reakcióidő és a fékkésedelem ennél jellemzően nemigen rövidebb. Ezért pofátlanság autópályán (normál tempó esetén) bárki előtt úgy sávot váltani, hogy 50 méternél közelebb kerülünk hozzá.
3. Láss előre is! Autópályán fokozottan igaz, hogy tudnunk kell a forgalomról. Nem csupán arról, hogy közvetlenül előttünk mi van, hanem arról is, hogy előtte, mögöttünk, mellettünk mi a helyzet. Ha ezeket tudjuk, akkor vészhelyzet esetén gyorsabban tudunk reagálni, kitérni, kerülni, de ha látjuk, hogy az előttünk haladó autó előtt is masszív kocsisor vonul, akkor ugye mi sem akarjuk lenyomni az előttünk haladót?
4. Bár kamionnal autópályán előzni tilos, mégis számítani kell rá! Hiába tiltja a KRESZ az előzést a kamionok számára (két forgalmi sávos autópályán), számítani kell arra, hogy bizony előfordulhat, hogy egy (jellemzően külföldi) kamion elkezdi előzni a másikat. Háromsávos autópályán (pl. M7, Székesfehérvártól Budapest felé) ez teljesen legális. Ráadásul legtöbbször csekély sebességkülönbséggel és nem a leginkább udvariasan sávot váltva kell számítani a kamionok előzésére.
5. Nem kell feltétlenül a maximálisan megengedett sebességgel haladni! Bár az autópályáinkon megengedett sebesség 130 km/óra, ha a forgalmi vagy az időjárási körülmények nem optimálisak, akkor bizony lassabban kell menni. Szakadó esőben, ködben például ugyanúgy nem érdemes megpróbálni az említett sebességgel haladást, ahogyan zsúfolt autópályán sem.
6. Akkor is légy készen a fékezésre, ha tempomatot használsz! Remek kényelmi extra a tempomat, pláne a ma már számos márkánál elérhető távolságtartós, ám bármelyiket is használjuk, számoljunk azzal, hogy amennyiben valaki, valami elénk jön, ugyanúgy azonnal fékeznünk kell, mintha csak a gázról emelnénk le a lábunkat. Időt veszíthetünk, ha lábunkat a pedáloktól távolabbról indítjuk, de nyerhetünk is, ha azt nyugalmi helyzetben is a fékpedál fölött tartjuk. Ne bízzuk el magunkat a távolságtartós tempomattal, ha valaki a féktávunkba jön be oldalról, az elektronika jó eséllyel egy diszkrét sípolással ránk fogja bízni a helyzet megoldását.
7. Nem minden fékezésnél kell vészvillogni! Autópályán a megálló forgalmat vészvillogással szokás jelezni. Nyáron viszont láthatjuk, hogy honfitársaink imádják nyomkodni a háromszöges gombot. Egy pofátlan sávváltás után is, de akkor is, ha csak lassulni kezd az autópályán a forgalom. Aztán szép lassan mindenki a kelleténél nagyobbat fékez, a végén pedig tényleg megáll a kocsisor.
8. Tompított vagy menetfény kell, egyéb fényszóró csak ritkán! A KRESZ a tompított fényszórót, illetve annak alternatívájaként a menetfényt írja elő lakott területen kívülre. Autópályán azonban talán ajánlható az erősebb tompított fényszóró, akinek nincs nappali menetfény az autóján, az mindenképpen kapcsolja fel azt. Esőben csakis nagyon sűrű zivatarban szabad felkapcsolni a ködfényszórót, illetve a ködzárófényt, a reflektornak pedig autópályán nincs helye, vakítanánk ugyanis a szemből érkezőket és az előttünk haladókat is.
9. Állj meg, ha fáradt vagy, netán egyéb szükségleteid akadnak! Veszélyes üzem az autóvezetés, pláne autópályán. Nem épp optimális úgy az autóvezetés, ha közben arra kell figyelnünk, hogy ne aludjunk el, netán közben kétbetűs helyiséget kellene meglátogatnunk. Ugyanígy nem szabad fájó fejjel autóba ülni.
10. Ne nyomogasd a telefonod, de még a GPS-ed se! Ugye megvan a 2. pont? Másodpercenként több mint 30 méter, ennyit teszünk meg autópályás tempónál. Ezért nem szabad telefont/tabletet/GPS-t nyomkodni menet közben. Ha egy üzenetet feltétlenül el kell küldeni, egy levelet meg kell nézni, elfelejtettük beállítani a GPS-t, inkább hajtsunk le a következő pihenőnél, benzinkútnál, amúgy sem árt, ha időnként kiszállunk az autóból, nyújtózkodunk egyet, ami után talán kényelmesebben, higgadtabban tudjuk folytatni utunkat.
Hirdetés

Ha ezeket a pontokat betartjuk, már sokat tettünk azért, hogy stresszmentesebb legyen a nyári autópályázás is. Könnyedén ráébredhetünk arra, hogy zsúfolt forgalomban a szélső sávban higgadtan autózva sem leszünk lassabbak, mintha a belsőben toporzékolnánk. És mint tudjuk, a szerényebb tempóval jelentősen spórolhatunk üzemanyagköltséget is, nem mellesleg kevésbé meggyötörten fogunk kiszállni az autóból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:06
    Permalink

    Igen, a nem rendeltetés szerű lámpa használatokat magas ívben le…ják a rendőrök, pedig komolyan kellene szerintem is büntetni.Sokan csak csili/vili eleje legyen az autónak azért kapcsolnak fel indokolatlanul lámpákat, még a gyárilag szerelt fényeket is össze/vissza használják többen nappal/éjjel egyaránt.Nagyon meg kellene tanulni milyen fényt mikor használunk.Ezek az utólag szerelt menetfények, hányinger némelyik autón.Az Én kedvencem a hátsó ködlámpa használat, hogy soknak nem ég ki az égő belőle, ja a szemem előbb :-DDD akkor már úgy sem látom. KULTÚRÁLT KÖZLEKEDÉS-t minden tekintetben!!!De jó lenne!!!

  • 2017.10.28. at 03:06
    Permalink

    A legfontosabb tipp: ejjel kell palyazni, akkor a tobbseg nyugodt 110-120 korul a kulsoben halad, meg ha nagyon sietsz sincs gond (egy-ket reflektorvillantas es 99% nem jon eled, a kamionok sem)

  • 2017.10.28. at 03:06
    Permalink

    Arra gondolj, hogy az is előfordulhat, hogy olyan zsúfolt az autópálya(értsd: mindkét sáv tele), hogy fizikailag képtelenség, hogy a két sávnyi autó elférjen egy sávban, ergo a belsőből a külsőbe igyekvőknek egyszerűen “nem jut hely”. Ilyen esetben egyedüli megoldás a kétfelé tartás.

  • 2017.10.28. at 03:06
    Permalink

    Kedves Sanlac,
    Ez a helyzet arra vonatkozik, amikor megáll vagy szinte megáll a jármûvek mozgása minden autópályasávon.
    Ebben az esetben érvényesül a német nyelven ismert “Rettungsgasse” vagyis menekülő folyosó elv, miszerint a teljes megállás ill. araszolás során a belső sávban balra az elválasztó korláthoz lehető legközelebb az ettől jobbra eső sávokban viszont a sáv jobb szélére kell a járművel húzodni. Ezzel képezve egy szabad folyosót a mentő egységeknek.
    Ugyanis rájöttek, hogy a leállósávban lehetnek műszaki hibás járművek, mivel az erre a célra van, ami szintén blokkolná a mentőegységek előrejutását. Ez amúgy már a KRESZ-ben is benne van, csak ugye ezt nem hírdetik.
    Remélem kimerítő válasszal szolgáltam.

  • 2017.10.28. at 03:06
    Permalink

    Az utolsó képhez kapcsolódva: Magyarázza el nekem valaki, legyen szíves, hogyha jobbra tarts van, akkor a segítségnek miért nem a legbelső sávot kell szabaddá tenni?! Hiszen az lenne a leginkább értelemszerű (legalább is a KRESZ alapján a számomra), hogy mindenki elhúz jobbra és szabadon hagyja a leggyorsabb, azaz a legbelső sávot a segítség számára! Köszönöm!

  • 2017.10.28. at 03:06
    Permalink

    Erről jut eszembe, a nappal reflektorhasználat megint valami degenerált új divat, mint volt pár éve a hülyegyerekeknél este az egy szem utólagos LED-helyzetjelzővel való közlekedés, vagy megint csak én vonzom a hülyéket? Napjában 4-5 ilyen gyógykezelésre szoruló is jön velem szembe…

  • 2017.10.28. at 03:06
    Permalink

    “Autópályán azonban talán ajánlható az erősebb tompított fényszóró használata.”
    Mármint a nappali menetjelzővel szemben?
    Az esetek 98%ában jobban látszanak mint a tompított (direkt vs indirekt fény) – különöseb projektoros tompítotthoz képest. Jobban látszik az indexelés, stb.
    http://autotechnika.hu/uploads/images/gallery/album198/1304084535Fm_2am0copy.jpg

    Illetve a KRESZben is az van, hogy akkor használjunk útmegvilágító berendezést, ha nincs (nappali menet)jelző lámpánk!
    Ezt üzenem ezt a rend éber őreinek is mikor tompítottal közlekednek a gyárilag menetjelzős autókkal; és inkább nem is mondom mit üzenek azoknak az autósoknak, akik [i]helyzetjelzővel[/i] közlekednek a gyárilag menetjelzős autójukkal…

Vélemény, hozzászólás?