112 km/órás tempóval gyorshajtott egy férfi – rollerrel

Az engedélyezett 25 helyett 112 km/órával hajtott a rolleres

Visszaeső gyorshajtóként állították elő azt a férfit a rendőrök, aki Brüsszel belterületén az engedélyezett 25 helyett 112 km/órával haladt rollerével.

A francia nyelvű La Libre Belgique napilap számolt be egy rolleres ámokfutásáról, a 112 km/órás tempóval elcsípett férfi nem először került a rendőrség látókörébe. Ezúttal egy kerékpáros felvonuláson vett részt, ahol nem először lépte át jelentősen a megengedett sebességet. Rendőrségi információk szerint már legalább két alkalommal cikázott az autók között 70, valamint 80 kilométer/órás sebességet meghaladva, amit az elkövető által filmre vett és az internetre feltöltött videófelvételek is bizonyítanak.
Hirdetés
A hatóságok azt is közölték: idén már több mint ezer elektromos roller vezetője bizonyult szabálytalannak. Az ellenőrzések tanúsága szerint már egy kisebb technikai átalakítás is lehetővé teszi, hogy ezek a járművek akár óránként 100 kilométeres sebességnél is gyorsabban haladjanak. Belgium - ahol az elektromos rollerek már a legtöbb város közösségi közlekedésének is részét képezik - július elsejétől országosan érvényes szabályozást vezetett be ezen közlekedési eszközök használatára. Ennek értelmében a rollerek legfeljebb óránként 25 kilométeres sebességgel közlekedhetnek, és csak 16 éven felüliek használhatják őket. A rollereket egyszerre csak egy ember használhatja, utast szállítani tilos.
Hirdetés
A szabályok bevezetését elsősorban a balesetek számának növekedése indokolta. 2019-ben 59 rolleres balesetet regisztráltak, de ez a szám 2021-ben már 1022-re emelkedett, és közülük több halálos kimenetű volt. A közúti biztonságot értékelő friss felmérés szerint a rollereseket érintő, személyi sérüléssel járó balesetek száma idén már eddig több mint háromszorosára nőtt országszerte, 96-ról 296-ra emelkedett. Csak Budapesten naponta 2-3 rolleres balesetről értesült tavaly a rendőrség, a balesetet okozó rolleresek fele ittas volt, a személyi sérülés kockázata pedig óriási.
Hirdetés
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?