1,7 l/100 km a legújabb SEAT fogyasztása

Villanyautó és plug-in hibrid a SEAT-tól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Teljesen elektromos, és konnektorból tölthető, benzines-elektromos hibridet is bemutatott a SEAT.


Két új, jövőbe mutató Ecomotive modellel jelentkezett a SEAT. Az Ecomotive jelző ezúttal nem csupán apró, de hatásos fogyasztáscsökkentő trükköket jelent, mint például a kategóriája legtakarékosabbjának számító Ibiza esetében, hanem villanymotoros hajtást is.
Az alapjaiban azonos padlólemezre épülő Leon, illetve a nyújtott tengelytávú és hosszúságú Altea XL egyszerre hoz teljesen elektromos és konnektorból is tölthető benzines-elektromos üzemet. Érdekes módon épp a családibb jellegű Altea XL kapott csakis villanymotort, egészen pontosan, 115 lóerős, 270 Newtonméter nyomatékút, mellyel elektronikus korlátozással 135 km/órás végsebességre képes. Hatótávja a hátsó ülés és a csomagtartó alatti lítium-ion akkumulátorokkal 135 kilométer; praktikus, hogy az autó utasterét, akár álló helyzetben is, a tetőbe épített napelemekből táplálkozó légkondicionáló temperálja.
Hirdetés

Még életképesebb a Leon TwinDrive Ecomotive, mely a gyáriak szerint "áttörést jelentő koncepció a hálózatról tölthető hibridek terén". Tehát egyelőre koncepció, abból viszont ígéretes, hiszen 1,4 literes, 160 lóerős TSI benzines motorjához társított 48 lóerős villanymotorjával benzinégetés nélkül is képes elérni a 120 km/órás tempót, miközben villanymotoros hatótávja 52 kilométer. Kombinált üzemmódban, azaz a villany- és a belső égésű motort egyszerre bevetve akár 170 km/órás tempót is tud a Leon TwinDrive, miközben számított fogyasztása - a tisztán elektromos üzemet is alapul véve - 1,7 l/100 km, szén-dioxid emissziója 39 gramm/kilométer.

A SEAT kutatás-fejlesztési részlegének alelnöke, Dr. Matthias Rabe, szavai szerint „a Leon TwinDrive Ecomotive egy izgalmas és áttörést jelentő megoldás. Lehetővé teszi, hogy tisztán elektromos módban haladjunk, ám akár az okos hibrid rendszer előnyeit is élvezhetjük.” Hozzáteszi, hogy „nagy hatótávolságának köszönhetően egyetlen vevőnek sem kell majd megváltoztatnia életmódját vagy közlekedési szokásait”.
Noha mindkét, a cikkben szereplő SEAT már működő prototípus, azok közül a márka első, hálózatról is tölthető hibridje, azaz a Leon TwinDrive Ecomotive a jelenlegi tervek szerint 2015-ben, a teljesen elektromos Altea XL Electric Ecomotive egy évvel később lép piacra. Áraikról természetesen még semmilyen információ sincsen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?