20 év után is iDrive-ot használ a BMW, itt a legújabb verzió

Többek között a BMW X5, X6 és X7 modellekben mutatkozik be elsőként a BMW iDrive 8.5

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még intuitívabb és könnyebben kezelhető a BMW saját infotainment-rendszere, de hamarosan Android alapú szoftverre állnak majd át.

2001-ben a 7-es BMW-ben debütált a bajorok forradalmi újdonsága, az iDrive rendszer és a hozzá tartozó, műszerfalba épített képernyő, valamint a tekerőgomb. A limuzin járműirányító rendszerének alapvető célja a műszerfalra helyezett gombok számának csökkentése volt, de az iDrive kezelhetősége kapott bőven kritikát (bár Chris Bangle 7-esét ezen kívül is érte hideg-meleg vélemény). Mint ahogy a Porsche az először szinte irányíthatatlan, farnehéz 911-eséből is az évtizedek alatt mérnökien precíz szerkezetet faragott, úgy az iDrive újabb és újabb generációi is remek rendszerré váltak úgy, hogy közben az alapvető motívum, a tekerőtárcsa megmaradt.
Hirdetés
A következő hónapokban egyes BMW modellekbe (7-es, iX, i4, X5, X6, X7, XM) megérkezik az iDrive legújabb, 8.5-ös generációja. Az újdonság alapelve a zéró réteg: próbálták minimalizálni a menük és almenük számát. Ennek persze alapfeltétele a nagyobb modellekben óriásira nőtt központi képernyő, hiszen csak ezen férhet el egyszerre rengeteg információ. A 8.5-ös iDrive kezdő képernyője személyre szabható, és alapesetben az egész hátteret a navigáció tölti ki (bár ez is módosítható). A képernyő bal szélén, a térkép fölött lebegve találhatók a csempék, melyek egy-egy gyakran használt funkció alapvető információit és legfontosabb gombjait mutatják, hogy azok rögtön elérhetők legyenek. Bármelyik menübe lépés után könnyedén visszatérhetünk a kezdő képernyőre a fixen elhelyezett házikó gombbal. Az új rendszer egyébként a körülményektől függően változik, megpróbálja azokat az információkat és beállításokat felkínálni, amire az adott helyzetben valószínűleg a leginkább szükség lehet. Grafikailag mellesleg a 2010 körüli iPhone-ok és Androidos mobilok tükröződő üveglapjaihoz hasonló stílust képvisel, ami prémium hatást kölcsönöz a rendszernek, pláne a bronz gombokkal. Az iDrive most Linux alapú, de a BMW kisebb modelljeinek apróbb kijelzőin ez a rendszer nehezen férne el, ezért ezekre az iDrive 9.0-t fejlesztik már, ami nyílt forrású Android alapú lesz. „A BMW iDrive járművezérlő technológia ma már nem csupán egy operációs rendszer, hanem egy digitális élményvilág, amely lehetővé teszi az ember és autó közötti interakciót és információcserét” – fogalmazott Stephan Durach, a BMW Group Connected Company Development vezető alelnöke. „Ahogyan Las Vegasban, a 2023-as Szórakoztató Elektronikai Kiállításon is mondtuk, felhasználóink élményét a legkorszerűbb technológiákra építkezve, folyamatosan új szintre emeljük” – zárta gondolatait.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?