20. születésnapját ünnepli a Volkswagen csúcs SUV-ja

20 év alatt több mint egymillió Volkswagen Touareg talált gazdára, különkiadással ünnepelnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen legexkluzívabb modellje a Touareg, ezért meg is érdemli, hogy 20. születésnapjáról egy kellően főnöki különkiadással emlékezzenek meg.

A BMW X5 és a Mercedes-Benz ML sikerén felbuzdulva több autógyártó is belépett a nagy SUV-ok kategóriájába az évezred elején, de a Volkswagen részéről volt igazán nagy bátorság egy alapvetően pérmiummárkáknak szóló szegmensben próbálkozni. A kockázatos lépés végül kifizetődött, hiszen a SUV-ok azóta is csak terjednek és terjednek, miközben a wolfsburgiak már a kezdetekkor letettek egy olyan modellt az aszfaltra, ami a borsosabb árú vetélytársaktól is tudott vevőket elcsábítani. A Touareg sikerét mi sem bizonyíthatná jobban, hogy két évtizedes pályafutása alatt több mint egymillió darab készült belőle. A jubileumi életkort most egy különkiadással ünnepli a Volkswagen. A Touareg Edition 20 kihasználja a méretes terepjáró összes tekintélyt parancsoló karakterisztikáját. A sötét megjelenéssel nem éppen a családnak praktikus autót kereső apukákra céloznak - pedig tudja ezt is a Touareg, de ilyen kinézettel a konditerem egyszerre két parkolóhelyére beálló kétajtós szekrényeknek is vonzó alternatívát nyújthatnak. Új a külső fényezés, a sötétkék/fekete árnyalatnak még csak véletlenül sem akartak kontrasztot adni. Ugyanúgy sötét a hűtőrács, valamint a felnik, a sárvédők és a diffúzor teljesen feketék, de még a hátsó fényszórók burkolata is sötétített (mint ahogy az ablakok is). A B-oszlopon egy diszkrét Edition 20 jelvény kapott helyet.
Hirdetés
Az utastérben is a fekete dominál, ilyen árnyalatúak a gyémántmintásan varrott ülések. Ugyanakkor itt már játszottak kissé a színekkel a tervezők, egy diszkrét bézs kontrasztvarrás díszíti a műszerfalat és a beltér többi részét is, egyes helyeken pedig ezzel párhuzamosan egy piros vonalat is végigvittek a varrógépek. Exkluzív részlet a méretes, férfias sebváltókar bőrfelületébe nyomott Editin 20 logó, de ugyanezzel a felirattal találkozhatunk még a kesztyűtartó fölött is, itt már a dekorelem színével összhangban, pirosban. A vörös árnyalatok a dinamizmust hivatottak jelezni, ami persze nem feltétlenül az alap 230 lóerős dízelmotortól várható (bár lomhának ez sem nevezhető, 500 Nm-es forgatónyomatékával pedig elvontat bármit, amit kell). Az Edition 20 felszereltség elérhető a további erőforrásokhoz is, így a 286 lóerős dízelhez, vagy a 340 lóerős benzineshez, illetve a 380 lóerős konnektoros hibridhez. A legnagyobb forgatónyomatékot a hibrid és az erősebbik dízel tudja 600 Nm-rel, ami egy 3,5 tonnás fékezett utánfutó vontatásához tökéletesen elég, de azért még ezek is elmaradnak az első generációnál bemutatott ötliteres, V10-es dízelszörny 750 Nm-éhez képest. A különleges Touareg júniustól már rendelhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?