25%-kal drágábbak lettek a használt autók

Hiába nőtt a használt autók ára, az érdeklődés kitart - mutatjuk a kedvenc modelleket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tízévnyi növekedés után a koronavírus a magyar autópiacot is megtörte, az autók iránti érdeklődés azonban alig csökkent. A tulajdonosváltásoknál minimális a visszaesés, a Használtautó.hu kereslete pedig decemberben rekordot döntött.

Kezdjük egy kis történelemmel: míg 2008 után összeomlott, azaz az ugyan túlzott hitelekkel fűtött rekordévek volumenének ötödére esett vissza a hazai újautó-piac forgalma, a 2010-es évek rendre növekedést hoztak. Tavaly már majdnem elérték az eladások a 2008-as szintet. A 2020-as év elején még gyakorlatilag minden elemző derülátó volt, ám márciusban már egyértelmű volt, hogy ismét jelentős változás következik. Az év végére 19%-os mínusszal zárt újautó-értékesítés és a 17%-kal csökkent import talán még nem is annyira tragikus, ám az a hazai autópark megújulása kapcsán már mindenképp elszomorító adat, hogy

ismét több használt, mint új autó került az útjainkra.

A különbség ráadásul még sokkalta jelentősebb, ha nem a regisztrációkat, hanem a kivonásoktól tisztított adatokat nézzük, azok alapján ugyanis mintegy 30%-kal több használt, a hazai autópark 15 éves átlagéletkorához közelebb álló autó érkezett útjainkra, mint új. Míg azonban az új autók piacán és főként az utazási korlátozásokkal is sújtott használtautó-behozatal kapcsán állandósulni látszik a mínusz, a hazai használtautó-keresések és tulajdonosváltások viszonylag stabilak maradtak: mindössze 3,5%-kal csökkentek. Ha a 2019-es 800 ezres tranzakciótól el is maradt a 779 940 hazai tulajdonosváltás, a hazai autópark ötöde, minden ötödik autó így is gazdát cserélt, a hazai autóváltásokat tehát alig törte meg a koronavírus.
Hirdetés
Az autópiac legfőbb számai (Forrás: DATAHOUSE Kft)
2019 2020 Változás
Új személyautó forgalomba helyezés 157 909 128 031 -18,9%
Használt személyautó forgalomba helyezés (import) 156 476 130 430 -16,6%
Személyautó tulajdonosváltás 808 360 779 440 -3,6%

A piac legjelentősebb színterének számító Használtautó.hu ráadásul decemberben rekord számú, több mint 36 millió keresést regisztrált. A jelentős kereslet jó hír az eladóknak, nem úgy a vevőknek, ugyanis az átlagárak is jelentősen, januártól decemberig 25%-kal, 2,48-ról 3,11 millió forintra emelkedtek.

Az áremelkedés mögött a továbbra is erős, sőt az év végére erősödő hazai keresleten túl további tényezők is állnak: a forint gyengülése és az újabbnál újabb emissziós és biztonsági előírások miatt az új autók, valamint a külföldről érkező használtak ára is nőtt. Egyes modelleknél még az is előfordul, hogy az 1-2 éves példány gyakorlatilag az újkori áráért értékesíthető. A jelenség mégsem idézi egy az egyben az egykori merkuros időket, ma az értük kapott összegéből már nem kapható új példány, ráadásul a forintösszeg euróban is jóval kevesebb már. Ha használt autók népszerűségi listájára vagyunk kíváncsiak, rögtön hármat is néznünk kell: a Használtautó.hu keresései szerint a legtöbben Skoda Octaviára kerestek, e modellre több mint 5,43 millió alkalommal szűrtek tavaly, de a második helyen álló Ford Focusra is 5,34 és még az utánuk következő Audi A4-re is több mint 5 milliószor. A hazai tulajdonosváltások tekintetében persze a legnagyobb számban futó modellek a vezetők, vagyis az Opel Astra, a Suzuki Swift és a Ford Focus. Jó hír, hogy bár a behozott autók továbbra is zömében 10 év felettiek, a vásárlók egyre inkább józanodnak, a használtautó-vásárlás során a modellek fenntarthatósága mind fontosabb, így a dobogós import modellek (ahogyan arról korábban már beszámoltunk) az Opel Astra, a Volkswagen Golf és a Ford Focus.
Hirdetés
Márkaszinten Volkswagenből érkezett a legtöbb, a Volkswagen elsősége a Használtautó.hu kereséseinél is megvan, ám míg a valóban megvásárolt és behozott autók körében megvan az Opel és a Ford dominanciája, a Használtautó.hu oldalán regisztrált kereséseknél még mindig erősen jellemző a prémium márkákkal, elsősorban a BMW-vel, a Mercedes-szel és az Audival kapcsolatos nézelődések aránya. Azonban a vonzó márkanéven túl egyre fontosabbnak tűnik a fenntarthatósági szempont, ugyanis már a használtautó-piacon is egyre népszerűbbek a hibrid és elektromos autók: immár a keresések 8%-át adják.
Hirdetés
Érdekes még megnézni, hogy az ársávok szerint mely márkák a leginkább jellemzőek, kevéssé meglepő módon az ársávok emelkedésével nő a prémiummárkák aránya. A vevők zöme persze a legolcsóbb, 1 millió forint alatti, illetve a 2-3 milliós (vagyis az átlagár környéki) modellekből keres és vásárol. Az utóbbi sávból vásárlóknak jó hír, hogy ennyiért már lehet kapni full hybrid és tisztán elektromos modelleket is, még ha nem is újakat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?