260 lovas Civic Type R a Mugentől

Izomkolosszussal búcsúzik a Honda Civic Type R Mugen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A környezetvédelmi előírások szép lassan véget vetnek a pörgős szívómotorok fénykorának, de most még itt van egy Honda Civic Type R Mugen.

Honda Civic Type R Mugen 2.2 névre hallgat a northamptoni Mugen Euro legutóbbi alkotása, melyben a pörgős kétliteres K20-as motor 2156 cm3-esre felfúrt változata található.
Az átalakítással a négyhengeres teljesítménye immár eléri a 260 lóerőt – hússzal több mint korábban – legnagyobb, 6000 1/perces fordulaton leadott nyomatéka pedig 240 Nm. Az autót és vele együtt motorját, a Honda, versenyzésre hangolt K20-as kétliteres négyhengeres motorja előtti tisztelgésül készítették, mivel Japánban nemrég fejeződött be a népszerű versenymotor gyártása. Ez a motor hajtotta a Mugen két saját modelljét, a csak Japánban kapható négyajtós Civic Mugen RR-t, és az Angliában előállított Civic Type R Mugent.
Egyelőre még nem tudni, hogy miképpen fogják értékesíteni az új típust. A tavaly mindössze húsz példányban kiadott kétliteres Civic Type R Mugenből négy még mindig eladatlan, így elképzelhető, hogy a Mugen Euro lehetőséget nyújt arra, hogy az új megrendelők a felfúrt 2,2 literes motorral vegyék át őket. Az sem kizárt, hogy a régi Civic Type R Mugen tulajdonosoknak is felajánlják a lehetőséget az átalakításra.
Hiro Toyoda, a Mugen Euro elnökhelyettese kicsit szomorúan nyilatkozott a megjelenéssel kapcsolatban: “A környezetvédelmi megfontolások miatt a szívómotorok helyét pillanatok alatt más technológiák veszik át. Elképzelhető, hogy sorozatgyártású autóba soha többé nem kerül olyan motor, mint a K20-as, úgyhogy úgy gondoltuk, érdemes emléket állítani neki ezzel a 2,2 literes különkiadással.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?