3 nap múlva AMTS, ahol Giugiaro koncepció is debütál

Két év kényszerpihenő után, augusztus utolsó hétvégéjén AMTS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Többszörös halasztás után 2 évnyi kényszerpihenőt pótolhatnak be az AMTS szervezői most hétvégén a Hugexpón, ennek megfelelő tárlattal készülnek.

Másfél évtizede a tuning autók világából indult az AMTS, azaz az Automobil és Tuning Show, ami ma már teljes autó- és járműipari kiállítás, temérdek tárlattal. Ezt már megszokhattuk, hogy világhírű tervezők, autóépítők, vagy akár versenycsapatok gépei jelennek meg hazánk legnagyobb éves autómustráján, de az idei, jubileumi rendezvény azért tud újat hozni. Nem csoda, hiszen a most hétvégén, augusztus 27-29. között megrendezésre kerülő AMTS úgy tér vissza két év kényszerpihenő után a teljesen felújított Hungexpo falai közé, hogy hol a COVID-helyzet, hol épp a terület átépítése szabott gátat a nyitásnak. A szervezés persze ment a háttérben, így a több mint 100.000 négyzetmétert elfoglaló autómustrára - a tuning autóktól kezdve a veteránokon és hot-rodokon át az autóimportőrökig - az autós szcéna minden szegmense nagy erőkkel készült. A külterületeken idén is lesz látványos drift verseny, ahogyan a kiállítást off-road show és rengeteg program kíséri. De van itt egy olyan különlegesség is, amire néhány éve még gondolni sem mertünk volna!
Hirdetés
Az idei show felhozatalának egyik ékköve vitathatatlanul egy koncepció lesz. Méghozzá a komolyabb autókiállításon eddig még sehol nem látott Vision 2030 Desert Raid. A minden elemében egyedi jármű a világhírű olasz tervező, Giorgetto Giugiaro, valamint fia, Fabrizio Giugiaro zsenialitásának gyümölcse. Az autó eredetileg a tavalyi Genfi Autószalonon debütált volna, ami a pandémiás helyzet miatt végül - sok más rendezvénnyel együtt - nem nyitotta meg kapuit. Az utópisztikus tanulmány teljesen egyedi alvázra épült, hajtását két 510 lóerőt és 680 Nm nyomatékot produkáló villanymotor biztosítja, természetesen mind a négy kereket hajtva. A 90 kWh-s akkumulátorpakknak köszönhetőn egy töltéssel akár több mint 450 km-t is megtesz az autó és nem marad szégyenben akkor sem, ha gyorsulnia kell: a 100 km/órás sprintet mindössze 3,8 másodperc alatt teljesíti.
Hirdetés

A Desert Raid gyakorlatilag egy hiperSUV - szuper sportautó a szabadidő-autók között.

Bármilyen terepen elboldogul, mindehhez pedig háromféle vezetési mód, a Race, a Road és az Off-Road áll a sofőr rendelkezésre. Utóbbi az autó hasmagasságát is több mint 8 cm-el (egészen 24 cm-ig) emeli meg a ballonos abroncsokkal szerelt 20 colos MAK garnitúra fölé. A lehengerlő formatervet felfelé és oldalra nyíló ajtók, karbon szélesítések, valamint jókora hátsó traktus teszi még sportautósabbá. Az autó - SUV létére - mindössze kétszemélyes, az ülések mögött - ott, ahová első ránézésre minimum egy V10-es benzinfalót képzelne az ember - egy ízlésesen rögzített pótkereket, valamint egy poroltó készüléket találunk.
Hirdetés
A koncepcióhoz képest döbbenetesen szépen kidolgozott, futurisztikus utastér a szél- és vízálló bevonatok, valamint a hagyományos karbon-bőr borítások kombinációját hozza. A műszerek mindegyike teljesen digitális, a sofőr összesen hat különböző kijelzőn tarthatja a kapcsolatot a járművel. A Desert Raid koncepció az AMTS ideje alatt a legszélesebb hazai alufelni kínálattal rendelkező Hungarogumi standján pózol majd, augusztus 27-29 között. a Hungexpón, több mint ezer további autócsoda társaságában. Ne feledd, belépőt váltva (és azzal regisztrálva) még autót is nyerhetsz, az AMTS csapata által átépített Mini Cooper Coupét!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?