429 km/órával a tapétára

Hennessey Venom GT: a Veyron-gyilkos amerikai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már többször írtunk a Hennessey Venom GT-ről, de ezeket a képeket muszáj volt megosztani sportautó-őrült olvasóinkkal.


Legújabb kreációját, a Hennessey Venom GT-t a pebble beach-i autós összejövetelen augusztus 17-én mutatta be az amerikai tuningmester és autóépítő. Már korábban is jelentek meg képek] az autóról, sőt az első példányt leszállították tulajdonosának, és ennek örömére készítettek róla egy sorozatot, melyen olyan részleteket láthatunk, amilyeneket korábban nem.
Már korábban leírtuk, úgyhogy csak gyors összefoglalásként: a Venom két turbóval kiegészített, hátsó tengely elé szerelt Corvette V8-as által hajtott szupersportkocsi, elképesztő menetteljesítményekkel. 1200 kg, 1200 lóerő, 0-100 km/h 2,5 másodperc, 15,6 másodperc alatt 322 km/h, végsebesség 429 km/h. Mindez jobb- vagy baloldali kormánnyal potom 950 ezer dollárért (nem egész 180 millió forintért), ráadásul évente mindössze öt példányban, így túl sok Venommal sem fogunk találkozni az utakon.
A lélegzetelállító számokon kívül sajnos nem tudunk túl sokat nyújtani ezzel az autóval kapcsolatban, de abban valószínűleg sokan egyet értünk majd, hogy nem bántuk volna, ha ezekkel a képekkel tapétázhatjuk ki annak idején a gyerekszobánkat...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?