44 éves autót hoztak vissza a sírból, 320-ig meg sem álltak vele

Az Aston Martin kudarca megihlette a mai tunereket és megcsinálták amit a briteknek nem sikerült

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Aston Martin ezt a prototípust anno kudarcként könyvelte el, 44 évvel később viszont részben sikerült megvalósítani az 1979-ben kitűzött célokat.

Csupán egyetlen példány létezik az Aston Martin Bulldogból, amit a britek a világ leggyorsabb autójának szántak. A tesztpadon mért adatok szerint a különleges Aston akár 381 km/h-ás tempóra is képes lehetett volna, ám ezt sosem tudta megfutni. Viszonyításképpen ennek az évtizednek a legnagyobb végsebességgel bíró kocsija a méltatlanul elfeledett Ruf CTR Yellowbird volt, de ez is "csak" 338 km/h tempóra volt képes és jóval később, 1987-ben leplezték le.
Hirdetés
Ma már tudjuk, hogy az Aston hiába hajtott rá a leggyorsabb szériagyártású autója címre a Bulldoggal, egyik sem jött össze. A 1979-es nagy kísérlet nem a kívánt eredményt hozta ugyanis 307 km/h-nál megállt az óra a Bulldogban. A britek csalódottságukban úgy döntöttek nincs értelme többet legyártani a különleges Astonból, így a szériagyártás sem jött össze amit eredetileg 15-25 egységre terveztek. 1984-ben az autót el is adta a gyártó egy szaúdi sejknek 130 ezer fontért (akkori árfolyamon 7.8 millió forintért). Azóta csak hébe-hóba tűnt fel nevesebb autókiállításokon, de egy ideje nem lehetett sokat tudni az Aston Martin egyik, ha nem a legkülönlegesebb modelljéről. A napokban az angol sajtóban viszont újra felbukkant az autó ugyanis sikerült vele átlépni a bűvös 200 mérföld per órás (322 km/h-ás) sebességet. Ehhez mindössze 7000 óra restaurációra volt szükség, de mondhatni a Bulldog beteljesítette sorsát. Az eredetileg 600 lóerőre belőtt 5.3 literes V8-as motor a Classic Motor Cars csapat felhúzta 650-re, modern üzemanyag befecskendezőt kapott az erőforrás és a váltót is megerősítették a 18 hónapos felújítás alatt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?