5 óra alatt épült meg Békéscsabán a legendás VW T1

Hippibuszt kapott ajándékba a VW-értékesítő - Legóból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Azon ajándék ez, amelyre minden autóbolond örökifjú vágyik, ha tapintani nem is tudjuk, a kitűnő fotók szívmelengetőek.


Karácsony után pesszimista módon cikkeztünk arról, hogy miket nem hozott a Jézuska. Nem hozott olcsóbb autózást, okosabb autósokat és elérhető villanyautózást sem. Már januárban értesültünk azonban arról, hogy tarsolyában nem csak zokni és lágytojás-lyukasztó szerepelt, hanem a szerencsésebbeknek a tavaly megismert Lego 10220-as modellből is jutott, mely nem más, mint az 1962-es Volkswagen T1 Camper 30 centiméteres kiadása - 1332 darabból.

Egy kollégánk sógorának jutott ez ajándékul nem mástól, mint a Volkswagen Haszonjárművek vezérképviseletének számító Porsche Hungária Jézuskájától. Ő elismert békéscsabai VW-értékesítőként kapta az építőkészletet, de bizonyára bármely legófanatikus, VW-őrült, vagy lakóautó-rajongó hozzá hasonlóan fülig érő szájjal örvendett volna az összerakandó ajándéknak. Miként azt megtudtuk, az elsőre őrülten bonyolultnak tűnő, 1332 darabos készletből 4-5 órányi koncentrált munkával összeállhat a kész modell, mely nem csak külső jegyeivel, de belső részleteivel is hozza az eredetit.
Hirdetés

A Westfalia által "lakóautósított" Camper Legó-kiadásában is nyitható a két részre osztott szélvédő, kettétárható az oldalajtó, felhúzható az alvófülkét adó harmonikatető, és az alsó szinten lévő kanapé is ágynak alakítható. Van tükör, mosogató, pohár az asztalon, s az itthon, Békéscsabán megépített miniatűr Camperben is ott "lóg" a “Make LEGO models, not war” (Legózz, ne háborúzz) feliratú, a békét hirdető camperesekhez passzoló póló.
Ha valaki nem várna jövő karácsonyig, hátha hoz neki is hasonlót a Jézuska, a Lego Campert, azaz a Lego 10220-as modellt 26 490 forintért vásárolhatja meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?