717 lóerővel pusztít a Dodge Challenger SRT Hellcat

A Dodge Challenger SRT Hellcat a világ legerősebb izomautója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amikor májusban beharangozták az SRT Hellcatet, csak szerényen 600+ lóerősnek mondták. Nos, 717 lett, maradhat?


Korábban már szinte mindent megírtunk a legerősebb Dodge Challengerről, az SRT Hellcatről. Épp csak egy dolog maradt ki, akkor még nem árulták el, hogy hány lóerős. Nos, a 6,2 literes, kompresszoros V8-asból 717 lóerőt préseltek ki. Az akkor belebegtetett 600+ ehhez képest szinte szerény kis szám. És ha már számok, a gyári videóban a felirat szerint ettől már félni kell. Hát, igaz ami igaz, 707 lóerő a hátsó kerekeken nem bevásárlókocsis adat, az biztos.
Hirdetés


A V8-as gép döbbenetes 717 lóereje mellé jár még 880 Nm nyomaték is, ami ráadásul egy speciális automata váltón keresztül is pörgetheti a hátsó kerekeket. A Chryslernek külön munkát adott a 8HP90 kódon futó 8 gangos TorqueFlite automata kifejlesztése, ami bírja ezt az erőt. A Challenger-vásárlóknak nem marad más dolga, mint hogy győzzék pótolni az elfüstölt hátsó gumikat. A napi használhatóságot javítja, hogy a kocsi két kulccsal készül: a piros inkább pályanapra vagy gyorsulásra, kiengedve a teljes erőt; a fekete meg "csak" 500 lóerőt enged ki a csövön. A hétköznapi közlekedéshez az is elég talán.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?