A BMW nagy szedánját sem kerüli el a villanyosítás: jön az i5

Nem kímélte a BMW az 5-ös limuzin következő generációjának elektromos változatát, az i5-öst a jégen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW i almárka egyik legfontosabb modellje lesz az 5-ös akkumulátoros változata, amit a tavalyi tél után most már második alkalommal teszteltek hóban, fagyban.

A BMW az egyik első volt a német autógyártók közül, aki az elektromos autózás útjára lépett az i3-assal. Ami először túl drágának és kompromisszumokat követelőnek tűnt, az mára Budapest egyik leggyakoribb modellje lett, használtan már egészen jó ár-érték arányt képvisel. Azóta persze már több generációváltáson is átestek a villanyautók, és most újabb mérföldkőhöz érkezik a BMW i almárka története, hiszen jön az i5-ös. A három német prémiummárka nagy szedánjai mindig is etalont jelentettek az utakon, ezért lesz majd jelentős fejlemény, ha ezek is belépnek az elektromos autók körébe, és megláthatjuk, az eddigi értékeikből mennyit tudnak átmenteni zöld rendszámos utódjaikba. A Mercedes-Benz EQE után az i5-től mindenképpen sportosabb karaktert várunk (követve a belsőégésű motoros elődjeiket), és a BMW elmondása szerint ez garantált lesz, többek között havas utakon is. Az i5-öst már tavaly februárban tesztelték először Svédországban a sarkkörhöz közel, akkor Münchentől egészen Arjeplogig tettek meg több, mint 3000 km-t a modell korai prototípusával, ahol a nagy szedán futóműbeállításainak alapjait fektették le. Ezután az Alpok környékén is folytatták a munkát hideg környezetben, amikor csak tudták, és persze a BMW saját laboratóriumaiban. Nemrég pedig visszatértek Arjeplogba, hogy az i5-ös hidegtűrő képességét teszteljék és az utolsó finomhangolásokat elvégezzék a hamarosan esedékes leleplezés előtt.
Hirdetés
A fedélzeti kényelem és az infotainment-rendszer tesztelésén kívül a szakemberek főként az eDrive technológia i5-ösre szabását végezték. Az alacsony tapadású útviszonyok mellett kiemelten fontos a megfelelő nyomatékelosztás, a lendületes - de biztonságos - kigyorsítás a kipörgésgátló optimalizált használatával, és természetesen a fékrendszer megbízható működése - ezeket mind ellenőrizték a BMW mérnökei. Ha ezek jól működnek, az nem csak biztonságos használatot szavatol majd télen, de a dinamikus vezethetőség is garantált lesz, amiről ugyanezen rendszerek gondoskodnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2023.04.07. at 15:14
      Permalink

      A Teslát egy másik amerikai vagy a kínaiak verhetik meg, más nem. A Fiskerre, a Lucidra, a Rivian-re, a Nióra, a XPeng-re és társaikra érdemes odafigyelni. És bármikor jöhet a semmiből olyan gyártó – szintén ebből a két országból – aki komoly rivális lehet, pl. a Mullen Five-ot is épp tesztelik. A török(TOGG) és a vietnami(VinFast) autókra is bazi kíváncsi vagyok…

      • 2023.04.07. at 22:07
        Permalink

        Egyelőre úgy néz ki hogy a Teslát senki sem veri. Első és második hely 3 és Y az EU piacon, és senki sincs a közelükben (a következő 10 családi mérető modellből fogy annyi, mint a 3ból és a Yból együtt).

        De a Tesla egy egyedi dolog, és szerintem fordítva gondolkozol. Nem azért sikeres a Tesla mert “Startup” hanem pont annak ellenére.

        A Tesla után az összes többi villanyautót hagyományos autógyártó adta el. A startupok pedig sehol sincsenek, főleg amikor valaki annyira ötlettelen hogy még egy nevet sem tud kitalálni (lásd “nikola”), biztos nem fogja neki garantálni a sikert.

        Mondjuk a párizsi autószalon óta nem röhögök startupokon “by default”, mivel a Vinfast egy komoly standdal készült amin egy ígéretesen kinéző modellpaletta volt (kinézetre mindenképpen életképesnek tűntek).

        De a Vinfast nem egy “startup” a teslai értelemben, hanem egy államilag támogatott ipari
        konszern, a “szegény ember Chaebolja/Keirecuja”.

Vélemény, hozzászólás?