A cukiságnak is van határa: hoppon maradt a Porsche Type 64

Rossz poénnak drága: eladatlan maradt az első Porsche

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Emberi mulasztás vagy egy rossz poén okozta az első Porschénak tartott autó vesztét.

Nemcsak sikertörténetekről szólt a Monterey Car Weeken tartott különleges autókat megvételre kínáló, aukciós rendezvénysorozat. Legalábbis az RM Sotheby's kicsit mellélőtt a Porsche Type 64 esetében. A résztvevők igazi vérfürdőnek tartották a rendezvénysorozat aukcióit: néhány nap alatt összesen 6 nagyobb árverést rendeztek, amin kis híján 380 millió dolláros forgalom generálódott.
Mindazonáltal a Porsche Type 64 aukciója kisebb botrányba fulladt, és így az autó is eladatlan maradt. Minden azzal kezdődött, hogy az előzetesen 20 millió dollárra becsült értékét jóval meghaladó kikiáltási árral indult el az árverés.
Egész pontosan a résztvevőket egyből sokkoló 30 millió dollárra érkeztek az egyre magasabb ajánlatok, így az ár néhány perc alatt 70 millió dollárra kúszott fel. Sokan már történelmi pillanatként élték meg az eseményeket, hiszen ha ezen az áron megy végbe az értékesítés, ez lett volna minden idők legdrágább elárverezett autója.
Hirdetés

Azonban ahogy a levegőben röpködő összegek átlépték a 70 millió dolláros limitet, az árverés vezetője helyesbített: valójában 17 millió dollárnál jártak az ajánlatok. Sokan érthetően felháborodtak és elhagyták a termet, és mivel ebben a hangulatban a 20 millió dolláros minimumot sem sikerült már elérni, a Porsche Type 64 a tulajdonosánál maradt.
Hogy hogyan fordulhatott át tragikomédiába az eset, arra az RM Sotheby's szóvivője a következő magyarázatot adta: az aukció vezetője holland volt, így az akcentusa miatt az angolban könnyen összetéveszthető kiejtésű 13 és 30, illetve 17 és 70 számokat értették félre. Bár ezt a magyarázatot nem nagyon fogadják el, inkább az aukciós ház rossz tréfájának tartják az esetet.
Mondjuk a Porsche Type 64 már az aukciót megelőzően is komoly indulatokat váltott ki: bár Ferdinand Porsche építette, és ezt tartják a német autógyártó legelső autójának. Ugyanakkor sokan azok közül, akik még az árverés előtt átvizsgálták a járművet ódzkodnak ettől a megnevezéstől, mivel alkatrészeinek nagy része Volkswagen, Fiat és más gyártók termékei.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?