A kistesó kiszorította bátyját: vége a Mazda CX-7-nek

Már hivatalos: sietni kell annak, aki Mazda CX-7-est szeretne

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Drasztikusan estek a Mazda CX-7 eladási számai, ezért úgy hírlik, beszüntetik a gyártását.

Ha nem is veri olyan nagy dobra a CX-7 gyártásának beszüntetését a Mazda, mint mondjuk az új 6-os sorozat indítását, a Worldcarfans.com információi szerint a márka egyik szóvivője a napokban bejelentette (vagy egy beszélgetés során véletlenül elárulta), hogy beszüntették a sportos, középméretű, 2,3 literes (260 lóerős) turbós benzinessel és 2,2 literes (173 lóerős) dízellel kínált szabadidő-autó gyártását.
A döntés egyáltalán nem meglepő, hiszen már tavaly ősszel, a CX-5 bemutatásakor hallhattuk, hogy a kompaktabb, de utasterével csaknem azonos helykínálatot adó SUV ki fogja szorítani a CX-7-est, s mint láthatjuk, ehhez nem kellett egy év sem. Az elhatározáshoz nyilván hozzájárult a kereslet is, az említett angol oldal adatai szerint még Angliában is mindössze 800-1000 példányban értékesítették a 2007-ben piacra lépett, utoljára 2010-ben frissített sorozatot. Magyarországon szegmensében, azaz a nagyobb, de sportos szabadidő-autók között nem szerepelt rosszul, tavaly 64, az idei év első 7 hónapjában 16 példányban kelt el. Igaz azonban, hogy mióta a CX-5 ott parkol a szalonokban és megjelent a tesztekben (például nálunk is, benzinesként és dízelként is), azóta, vagyis júniusban és júliusban egyetlen példány sem kelt el belőle a magyar piacon.
Hirdetés

Marad tehát Európának a CX-5, mint Mazda szabadidő-autó, az Egyesült Államok pedig veheti a CX-7-eshez hasonló külseje ellenére a Ford Edge "Full-size crossover SUV" modellel azonos alapokra épülő, több mint 5 méter hosszú, csakis 3,7 literes, 277 lóerős V6-os benzinessel kínált CX-9-est is, ha méretesebbre vágyik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?