A koronavírus kaszálhatja el az autómegosztást

A Lease Plan kutatása szerint a világjárvány ébresztett rá sokakat a saját autó fontosságára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még éppen csak kialakulóban van az autógyártók által a jövő mobilitási formájaként beharangozott közösségi autózás, de lehet, hogy a koronavírus-járvány sok felhasználó kedvét máris elvette az egyébként környezetbarátabb megoldástól.

Folyamatosan bővül a közösségi formában elérhető autós szolgáltatások köre mind hazánkban, mind külföldön. Az ilyen szolgáltatások többek puszta autóbérlési lehetőségeknél, legtöbbjük okostelefonos alkalmazásból érhető el, a kölcsönzőhelyiségekben lévő járművek helyett a hozzánk legközelebb eső kocsikat vehetjük fel, szinte bárhol le is parkolhatunk vele, és még a papírmunkával sem kell bajlódni. Hasonlóan rugalmas megoldásokkal próbálkoznak a nagy márkák az autók megvásárlásának kiváltására is, havidíj ellenében az USA-ban például Porschékat is lehet vezetni. Évek óta készülnek rá a nagy autógyártók, hogy az ilyen és ehhez hasonló üzleti modellekre kell majd átállniuk, de megeshet, hogy a koronavírus felrúgja a terveket.
Hirdetés
A flottakezeléssel foglalkozó Lease Plan az Ipsos kutatóintézettel közösen felmérte 22 ország 5000 autóhasználójának jelenlegi szokásait, hogy milyen lett, illetve lesz az "új normális" a koronavírus jelenléte alatt vagy utána. A kutatás egyik fontos eredménye, hogy a legtöbb válaszadóban (79%) a pandémia jobban tudatosította a saját jármű biztonságának és kényelmének fontosságát, előnyeit. Ez persze nem csak a közösségi autózás háttérbe szorulását jelentheti, a tömegközlekedést is ritkábban veszi igénybe a válaszadók 65%-a. Ugyanakkor az autózás, illetve bármilyen közlekedés összességében - nem meglepő módon - csökkent a járvány előtti időszakhoz képest, a sok nagyvárosban emiatt hirtelen megtisztult levegő és az erről szóló hírek pedig feltehetően sokak figyelmét felhívták a környezetvédelem fontosságára, a megkérdezettek 53%-a komolyabban veszi a klímaváltozást a pandémia óta. Sőt, majdnem ugyanennyien fontolóra is veszik az elektromos autókra való átállást, ami lényeges információ az autógyártók számára. Ugyanakkor nem csak saját ökológiai lábnyomukra gondolnak a válaszadók, egyesek a korlátozások óta robbanásszerűen megugrott házhozszállítások negatív környezeti hatásai miatt is aggódnak. További kutatásra lenne szükség annak megállapítására, hogy egy haszongépjármű optimalizált kiszállításai során több vagy kevesebb károsanyag-kibocsátást produkál, mintha az általa kiszolgált vevők mind saját autójukba ülve mentek volna bevásárolni, ettől függetlenül azonban a megkérdezettek többsége előnyben részesítené, ha a fuvarozócégek zéró emissziós járművekkel juttatnák célba a csomagokat. A villanyfurgonok kínálata is bővült az utóbbi időben, de itt is fennáll ugyanaz a probléma, mint a személyautóknál: az elektromos még mindig drágább. Éppen ezért a Lease Plan szerint továbbra is államilag kellene támogatni az alternatív meghajtású járművek terjedését, hosszú távú ösztönzőkkel rávéve a vállalkozásokat és a lakosságot, hogy minél hamarabb zöld mobilitási formákra váltsanak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.02.08. at 13:15
    Permalink

    Speciel én szoktam hazsnálni, zseniális dolog, időben ahatlamsat nyer az ember és ha nem fut bele hülyeségbe akkor anyagilag sem jár rosszabbul mint BKV-val.

    A megosztás mellett nbagyon bekavart az is hogy ingyenessé tették a paroklót, így több pénz megy el a parkolókereséssel, mint a vezetéssel.

Vélemény, hozzászólás?