A következő évtizedben is lesznek hagyományos hajtású Renault modellek

Nem ugranak fejest az elektromosításba a franciák, szerintük megfér egymás mellett a kétféle hajtás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elektromos autók iránti lassuló kereslet nem teszi lehetővé a dugattyús motorokat kivezetését a Renault szerint, ez a fajta óvatosság akár még az előnyükre is válhat.

Nehéz megjósolni a jövőt, ami az autógyártókat hatványozottan érinti, egy modellciklus átlagosan 6-7 év, emellett a fejlesztés is évekig tart, így minimum egy évtizedre előre kell látniuk a trendeket. Ami most a tervezőasztalon hever, az nagyjából 2033-2035-ig piacon marad, így már elég jól behatárolható a következő évtized első felének kínálata. Két évvel ezelőtt Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója még úgy vélte, hogy 2030-ra a teljesen paletta csak elektromos járművekből fog állni, ha nem változik a piaci helyzet. Úgy tűnik, hogy elég jelentősen megváltozott, ezért a franciák most a két lábon állást hirdetik. Előrejelzésük szerint még 2040-ben is a piac legalább 40%-át olyan modellek fogják alkotni, amelyekben van hagyományos erőforrás. A Genfi Autószalonon szintén a cég jövőjéről kérdezték a Renault-ot, ahol megerősítették, hogy jelenleg a párhuzamos modellpalettában hisznek. A Renault 5 mellett a kínálat része marad benzines Clio is, meghagyva ezzel a választási lehetőséget.
Hirdetés
Nem franciák az egyetlenek, akik óvatosságra intették magukat, már a Mercedes sem gondolja úgy, hogy a 2030-ra kizárólag elektromos lesz a paletta, a Toyota pedig köszöni szépen, esze ágában sincs komolyan elektromosítani, magasan a legtöbb autót adja el úgy, hogy csak egy marginális villanyautóval van jelen ebben a szegmensben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2024.03.11. at 11:36
      Permalink

      A Renault szépen halad a villamosítással, a Toyota meg simán marad le a mint a borravaló.

      A cikk eléggé félremagyaráz dolgokat. Az fejlesztlsek tekintetében a Renault nem vesz vissza, csak nem olyan hülyék hogy ki is vezesség a motortokat amíg van rá érdemi kereslet.

      De ahogy közelítünk a céldátumhoz, egyre látványosabb lesz a piac átfordulása. 30-40%-os a villanyautók bővülése ebben az évben. Ha így folytatják több villanyautó kel el ebben az évben mint dízel (ami érthető is mert egy év végén érkező dízelt már az első tulaja sem fog tudni végig használni pl a franciáknál).

Vélemény, hozzászólás?