A Mazda sötét oldala: Black Edition

Gyári sportváltozatok a Mazdától

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Feketeség orientált limitált széria MX-5 és Mazda2 alapokon, ez a Mazda Black Edition szériája.


Autósport ihletésű, korlátozott darabszámban kiadott egyedi szériát készített az MX-5 roadsterből és a 2-es típusszámot viselő kisautóból a Mazda. Az MX-5 Sport Blackhez a brit sportautó bajnokságban szereplő MX-5 GT versenyautó adta az inspirációt. A kétliteres 160 lóerős Roadster Coupé változatra épülő különkiadás fényes fekete keménytetővel, és háromféle karosszéria-fényezéssel érkezik: metálzöld, gyöngyházfehér illetve metálvörös színek közül lehet válogatni. A kormánykerék, a műszerfal, az ülések és a limitált szériás szőnyegek mind feketék, a 17 colos felnik fegyverszürkék, a felszereltség pedig megegyezik az alapmodellel, azaz alapáron jár a légkondi, a Bose hifi, a Bluetooth-os kihangosító, a tempomat és az első ködlámpapár.
A Mazda2 Black is fekete tematikával készült, ilyen színű a tető, az oldalablakok színezése, a ködlámpák burkolata, a hátsó lökhárítóban található betét és a mattfekete, 16 colos könnyűfém-felnikészlet is. Külső fénynek ugyanaz a három szín választható, mint az MX-5 esetében, és ehhez is járnak a különleges szőnyegek, a légkondicionálás, a Bluetooth-kihangosító valamint az elektromos ablakmozgatás. Mindkét autó kap párat a “Black Limited Edition” jelvényekből, és minden limitált szériás modellben sorozatszámot viselő táblácska jelzi, hányadikként gördült le a szerelősorról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?