KezdőlapMint a jó bor: 5 hétköznapi autó, ami csak nemesedett a korral

Mint a jó bor: 5 hétköznapi autó, ami csak nemesedett a korral

Már évtizedek óta róják az utakat a mai gyűjteményünk főhősei, a népszerűségük mégsem csökken: íme a bizonyíték, hogy nem csak a méregdrága sportautók öregedhetnek jól!

Sokak szerint elcsépelt klisé a mondás, miszerint a kor csak egy szám. Ezzel általában éppen azok nyugtatják magukat, akiknek legbelül nagyon is fáj az a bizonyos szám. És bár nálunk, hús-vér embereknél az öregedés főként negatívumokkal jár, az autóiparban előfordul, hogy egyes modelleknek jót tesznek az évek. Íme 5 olyan autó, amelyek karakterét, történetét és báját nem tudja elvenni az idő. Nem csak nosztalgiából szerethetők, és még akár többet is tudnak nyújtani ma, mint amire eredetileg szánták őket.


-Hirdetés -
-Hirdetés -

Mercedes-Benz W124

A maga korában a felső-középkategória etalonja volt, időtlen eleganciája pedig egy cseppet sem kopott a 80-as évek közepétől egészen a 90-es évek végéig gyártott Mercedesnek. Mai szemmel nézve ez az autó egy őszinte, kedves bácsi, akinek mindig van egy tanulságos sztorija: egy jól öltözött, méltóságteljes úriember a rohanó fiatalság tömegében.

-Hirdetés -

Szögletes, határozott, formája még most is megbízhatóságot és kényelmet sugall, ami nem véletlen. A W124 motorválasztéka ugyanis kifejezetten tartósra sikerült, különösen a dízelmotorok bizonyítottak, amelyeknek megfelelő karbantartással az egymillió kilométer sem akadály. Persze, a benzinesekre sem panaszkodnak túlzottan, 350 ezer kilométerrel még nyugodtan rámondják a rajongók, hogy "bejáratós".

Összesen 2,7 millió példány készült belőle, létezett szedán, kupé, kabrió, illetve kombi karosszériával is. Utóbbi a hatalmas csomagterével és akár hétüléses kialakításával a nagycsaládos emlékeket is megfűszerezte. Extra érdekesség, hogy ebben a modellben mutatták be először a Mercedes 4Matic összkerékhajtását 1987-ben.


BMW E28

Ezt a prémium szedánt a legtöbb benzinvérű szívesen látna hobbiautóként a garázsában, nem csak az M5 csúcsváltozat formájában. Az E28-at 1981 és 1988 között gyártotta a BMW. Itt jelent meg először a vezető fele forduló középkonzol, majd néhány évvel később megérkezett az extralistára az ABS is. A dizájn egyszerre visszafogott és sportos, a mottója: dinamika és luxus végtelen harmóniában.

Visszafogottabb benzinmotorokkal is élmény volt vezetni, a dízelek a takarékosság mellett a korszak mércéjével meglepően kulturáltra sikerültek, ám az igazi ínyencség az M5, amely a mai napig a nagy teljesítményű szedánok archetípusának számít. A hathengeres motort eredetileg a legendás BMW M1 középmotoros sportautóhoz fejlesztették ki, 6,5 másodperc alatt van százon, és 245 km/órás végsebességével aligha akadt ellenfele az Autobahnon akkoriban.

Az M5-ből azonban mindössze 2 241 darabot gyártottak, így a legtöbbeknek csak álom marad. Szerencsére a köznapi változatokból nagyjából 720 ezer példány készült, így ezek még talán elérhetők a hazai autórajongók pénztárcájának is.


Mazda MX-5 (NB)

Miután az eredeti, bukólámpás, NA generációs MX-5 közel egy évtizeden át dominálta a kis roadster kategóriát, a Mazda 1998-ban egy új, frissített változattal válaszolt a számos új versenytárs megjelenésére. Az azonos alapok ellenére látványosan változott a dizájn, ám a vezetési élmény megmaradt.

Bár a gyűjtők továbbra is az első generációról álmodnak, az NB is kezd a nyomdokaiba lépni vágyhatóság terén. Ebben közrejátszik, ahogy nosztalgiára érett korba lép az a generáció, akiknek ez volt az új MX-5 annak idején, illetve az ezredforduló környékén népszerű tuningkultúra hagyatéka is segíti. Több mint 300 ezer példány készült belőle, a közönség pedig imádta: a mai napig bárkinek mosolyt varázsol az arcára, annak ellenére is, hogy kényelmesen leginkább 180 centi alatt lehet elférni benne.

A súlyelosztása közel tökéletes, a kormány közvetlen, a futómű feszes, a váltója rövid úton jár, a kanyarokat pedig imádja. Ezek a dolgok ráadásul nem évülnek el az idővel, mint a képernyőméretek és a tech-kütyük a modern autókban. Így az MX-5 bármelyik generációja örökre szól, hiszen a legfontosabb tulajdonságát sohasem vehetik el tőle. Nem véletlenül lett a típus Guinness-rekorder: a világ legnagyobb számban eladott roadstere címmel az MX-5 büszkélkedhet.


Volkswagen Golf IV

A Golf negyedik generációja nem sportautó, nem luxusautó, nem egy amerikai széles tepsi, hanem egy klasszikus kompakt, amely a megbízható igásló ikonjává vált. Az 1997 és 2003 között gyártott Golfokkal szinte mindenkinek van egy sztorija. Vagy azért mert az ismerősi körében vett valaki, vagy azért, mert ő maga volt tulajdonos. Sőt, a hazai autóparkot elnézve az is megeshet, hogy még most is ezt hajtja rengeteg rajongó. Ne feledjük: több, mint 4 millió példány készült belőle összesen, és egész jól bírják a strapát.

Nem akart se többnek, se kevesebbnek látszani, mint ami: egy közlekedési eszköz széles motorválasztékkal és rengeteg karosszéria-opcióval, hogy bárkinek megfelelhessen. A dízelek kellő karbantartással itt is tudják az egymillió kilométert, még akkor is, ha az óracsoport rendszeresen visszatért 200 ezer kilométer környékére az évek során. A benzinesek között pedig egészen érdekes opciók is akadnak: a legendás GTI mellett akár 5 vagy 6 hengeres VR erőforrásokkal is kínálták, ha igazi ínyencségre vágynál.

Most még tucatszámra találni belőlük, akár fillérekért is, így nehezebb észrevenni, hogy mekkora nosztalgiakultusz nőheti körül ezt a modellt hamarosan. Az olcsóbb példányokat ugyanis már bőven gazdasági totálkárossá ette a rozsda, így hamarosan töredékére csökken a jelenlétük az utakon, amikor a lelakott darabok komolyabb tőkeinjekció híján alkalmatlanná válnak a közúti közlekedésre.

A Golf IV helyét azonban valószínűleg nem fogja egyszerűen átvenni az utódja: az ötödik generáció már más arányokkal, bonyolultabb technikával és érezhetően nagyobb méretekkel reagált a változó világra. Vezetési élmény és használhatóság terén sokkal inkább hasonlít egy új Golfra, mint az eredetire. Sőt, a bonyolultabb technika, a rosszabb korrózióvédelem, illetve a sárnak és sós latyaknak kedvező, műanyag alvázburkolatok miatt tartósság terén is gyengébbnek tűnik a Golf V: az akár 10 évnyi korkülönbség ellenére nagyjából ugyanazon a skálán mozog állapot terén a két generáció. Így lényegében a négyes az utolsó klasszikusnak mondható Golf, ráadásul továbbra is mindent tud, amitől új autóként etalonná nőtte ki magát.


Toyota Yaris (XP10)

Hogyha azt hitted, hogy a Golfnál nem lehet unalmasabbnak tűnő modell a listán, akkor tévedtél. Csakhogy a 2000-ben Európa Év Autójának választott, első generációs Yaris valójában minden, csak nem unalmas. Cseppnyi méreteivel és faék egyszerűségű technikájával a mai napig megbízható, ám ami sokkal fontosabb: zseniális vezetési élményt ad. A legtöbb erőforrással aligha nevezhető versenyautónak, ám a feszes futómű és a közvetlen kezelhetőség mindenért kárpótol: teljesen más élmény vezetni, mint a modern városi kisautókat.

A több, mint 2,7 millió európai eladással büszkélkedő, első generációs Yaris 1998-ban mutatkozott be, az első olyan Toyota modellként, amelyet Európában terveztek, elsősorban az európai piacra. Amikor megjelent, kifejezetten menő darabnak számított a fiatalok körében, mára azonban már megkopott a vagánysága, inkább retro-cukira öregedett. Ráadásul most még fillérekért be is szerezhető, sőt, gombokért fenn is tartható. Hogyha sikerül kifognod egy egészséges karosszériát egy jól karbantartott motorral, aztán egyszer rászánod a pénzt, hogy minden kezdődő hibát megcsináltass rajta, akkor még évekig használhatod, anélkül, hogy aggódnod kéne érte, vagy épp miatta. Ezzel talán még jobban is képviseli a városi kisautók eredeti feladatát az egyre nagyobb, egyre bonyolultabb, modern konkurenseinél.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

1 hozzászólás

  1. Érdekes látni az alapvető különbséget a nyugati és a keleti hozzáállásban az öreg autók tekintetében.

    Amúgy nálunk a Mad Max világban a „veteránozás” bevett, azaz addig használod a kocsit amíg át tudod nyomni valahogy a műszakin, nyugaton az autókat gyakran cserélik, így nem is nagyon akadnak ki azon, hogy a frekventált helyekre be sem lehet hajtani 10-15 éves autókkal. Ott nem veteránoznak megbízható (vagy annak vélt) tömegautókkal, hanem „classic caroznak”, hobbiból. Olyan autókat szereznek be amit fiatalon nem tudtak/akartak, mert a pénz és idő a családalapításra ment.
    Most pedig az X generáció megvalósítja régi álmait, fillérekért, legyen az értékesebb Porsche vagy filléres SLK vagy MX5. 50 felé közeledve sokan vannak akik már elég pénzzel és szabadidővel rendelkeznek egy hobbi autóhoz.
    Vicces látni hogy ezek nem klasszik kapuzárási autók, a sok filléres cabrióban (MX-5 B, SLK, Z3) nem kiélt agglegényeket (vagy pl fiatalokat) hanem 50-es párokat látok, akik hétvégi kirándulásokra használják, kihasználva a frissen rájuk szakadt szabadságot (ház kifizetve, gyerekek stabil pályán).

    Ezért van az hogy tele vannak klubbokkal ahol manapság fillérs MX-5ösökkel (B és C), SLK I-II, Z3 korai Z4, MG-k, transaxle Porschék és hátsókerekes oldtimerekkel járják a vidéket hétvégenként, de sokan egyúttan második autónak is használják azaz apu jár vele munkába (ez egyébként oldtimerek esetében nem teljesen áll összehangban a szabályokkal).

- Hirdetés -

Friss hírek