A rendőrök oltották el a kigyulladt TDI Passatot

A tűzoltók még nem értek ki, úgyhogy a rendőrök fékezték meg a lángokat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy kamionost állítottak félre a rendőrök, majd a tőle kapott nagyteljesítményű tűzoltó-készülékkel szálltak szembe az égő Volkswagennel.

Igal egyik bekötőútján gyulladt ki ma reggel a képeken látható, körülbelül 25 éves Volkswagen Passat TDI motorvezérlő elektronikája. Az autóban két felnőtt és két gyermek utazott, akik a sűrű füst láttán kiszálltak, és az autó mellett vártak a segítségre. Elsőként az igali körzeti megbízottak értek a helyszínre, akik a család biztonságba helyezése közben félreállítottak egy kamiont, hogy az abban található poroltóval megfékezhessék a lángokat.
Hirdetés
Ezt követően két igali nyomozó érkezett ki az égő autóhoz, ők két további tűzoltó-készülékkel szálltak be a csatába. Rövidesen megjelentek a tűzoltók is, akik befejezték az oltást, majd lehűtötték a pórul járt járművet. Az eset során szerencsére senki sem sérült meg, hála a rendőrök és a tűzoltók gyors reakciójának, illetve a poroltót biztosító kamionsofőrnek. Ilyen esetekre célszerű saját tűzoltó-készüléket tartani a járműben: inkább legyen és ne kelljen, minthogy akár nekünk, akár az út szélén bajba került autóstársunknak a hiánya miatt égjen le az autója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?