A roadster még vadabban: Mazda MX-5 Spyder és MX-5 Speedster
A Mazda Los Angelesben bemutatta az MX-5 Spyder és Speedster tanulmányokat
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A SEMA show hagyományosan minden évben hoz autós újdonságokat is. A Mazda rögtön két eszméletlenül dögös MX-5 tanulmányt villantott.
Melyiket is választanám? A kérdés persze csak elméletei lehet, hiszen koncepcióautókról van szó
Specialty Equipment Market Association, magyarul spéci felszereléspiaci közösség, azaz a SEMA idén is több autós újdonságot hoz. A Los Angeles-i rendezvényen (ami nem keverendő a november 20-án nyíló Los Angeles-i Autószalonnal) a Mazda sikermodelljével, az MX-5-össel volt jelen: két változatban is megcsinálta a roadster újraértelmezett koncepcióját. Az ötlet persze nem új, a Porsche például már vagy ötven éve készíti az alapváltozatnál sportosabb nyitott sportkocsijait Spyder és Speedster utónévvel. Ezt a kis kölcsönvételt senki sem fogja felróni a Mazdának, mert az MX-5, avagy amerikai nevén Miata átgyúrt változatai dögösek és egyben ízlésesek lettek.
Az MX-5 Spyder nagyon olasz, meg egyben kicsit angolos is. Igazából mindegy, hogy mi ihlette, mert benne van minden jó, amit egy klasszikus nyitott sportkocsit idéző modern autótól várhatunk
Az ötlet az volt, hogy az alap autó könnyű, de erős felépítése, szellőssége és a belőle áradó szabadságérzet még több hangsúlyt kapjon. Elsőnek itt a Spyder, ami klasszikus fényű világosszürke testet kapott. A Mazda ezt Merkúr ezüstnek nevezi és nagyon jól megy az olaszos stílusú, igazi bőrből készült barna vihartetőhöz. A súlya így alig 1043 kilogramm, amiben benne van az is, hogy karbonszálas műanyagból vannak a légéterló idomai. A felniszett az ADVAN Racing RS II nevű modellje, ami Yokohama gumival teljes. A fékek elöl négydugattyúsak, a Brembo szállítja őket.
A Speedster név kötelez. Érdekes, hogy ez a stílus éppen az MX-5 ellen kidolgozott Mini Superleggera Visionre emlékeztet
A Speedster még a Spydernél is keményebb, igazi célgép. Súlya a nagyon kevésnél is épp egy mázsával kevesebb: csak 943 kilogramm. Hagyományos szélvédő helyett itt csak egy szétérlelő véd, de az is inkább a csapatás résztvevőinek az arcába csapja a levegőt, mintsem hogy igazából óvna a cúgtól. A súlycsökkentéshez itt az ajtók és az ülések is karbonszálas műanyagból készült különleges darabokra lettek cserélve. A felnik RAYS 57 Extreme Gram Lightsok és a Spydernél eggyel kisebb, 16 colos Kumho Ecsta gumikkal szereltek. A Speedster is egyedi fényezést kapott, a kék éter fantázianév viszont itt elég jól illik is az árnyalathoz. A kinézet mellé persze dukál a 3 centis ültetés is, ami az állítható K&W sportfutóművel lesz kerek egész. Az két egyedi MX-5-ös e hét péntekig volt kiállítva Los Angelesben.