A sportos Corsáról sem feledkezett meg az Opel

A villanyhajtású mellett sportos Corsa is érkezik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Corsa GSi leszármazottjaként mutatta be az Opel a GS Line jelölésű kisautóit.

Nem lesz annyira vad, mint az OPC modellek, de azért a GS line Corsa is könnyen felismerhető majd, többek között a kétszínű fényezésről, a sportosabb lökhárítókról és a króm kipufogóvégekről. Látványosságát tovább fokozzák még a kétszínű könnyűfém keréktárcsák és a hangsúlyos hátsó szárny, illetve a sötétebb burákba költöztetett fényszórók. Az utastérről azonban még nem mutatott fotókat a gyár, de valószínűleg ott sem múlik el nyomtalanul a sportosítás.
Hirdetés
A motorháztető alá sem egy „vadorzót” építettek, hiszen az 1,2 literes, háromhengeres, turbós benzinmotor 128 lóereje és 230 Nm forgatónyomatéka nem tűnik egy élménygépnek, ám lehet, hogy később érkeznek majd erősebb GS Line vagy akár OPC modellek is. A GS Line Corsa Németországban egyébként 19 880 euróról indul, ami körülbelül 6,6 millió forintnak felel meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?