A szomszédban is készülhetnek Kia villanyautók

Szlovákiába költözhet a Kia villanyautó-gyártásának egy része

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy befektetőknek tartott tájékoztatón ismertették a Kia terveit, amelyekben többek közt 15 új elektromos személyautó szerepel.

A koreai márka most is háromféle villanyautót kínál, de ez a szám hamarosan drámai növekedésnek indul, és ezzel együtt elektromos modelleket előállító üzemből is több lesz. Az már biztos, hogy a jelenlegi egyetlen, Gyeonggi-ban működő villanyautó-gyár mellett egy másik is készül Dél-Koreában, Gwangmyeongban. Számunkra ennél azonban érdekesebb lehet, hogy az európai gyártás megszervezése is szerepel a tervekben.
Hirdetés
Egyelőre több lehetőség is napirenden van: az egyik egy új üzem építése lenne, de ennél valószínűbb, hogy a jelenleg a Ceedet és változatait készítő szlovákiai üzemet állítják át részben vagy egészben elektromos járművek gyártására, valamikor az évtized közepe felé. A tervek szerint egyébként kis és közepes méretű elektromos járművek készülnének Európában, amelyek iránt valószínűleg jelentős kereslet mutatkozik majd a kontinensen, különösen 2025 után, amikorra az Euro 7 norma bevezetése kapcsán a benzinmotoros alternatívák teljes eltűnése várható. A Kia most arra számít, hogy az eladott autóinak mintegy 55%-a lesz tisztán elektromos 2030-ra. Ez a szám a 2022-es előrejelzésükhöz képest 7,5%-os növekedést jelent, ami részben annak tudható be, hogy a tervekben a korábbi 14 helyett 15 tisztán elektromos típus bemutatása szerepel 2027-ig.
Hirdetés
A villamos hajtású modellek érkezésével párhuzamosan más új technológiákat is bevezetnek a márkánál: az EV9 típussal érkezik az első 3-as szintű önvezető rendszer, 2025-től pedig a távolról frissíthető fedélzeti szoftver is megérkezik egyes Kia modellekbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?