A vártnál is jobb áron érkezik a hazai piacra az új Renault Zoe

2,85 millió forintos kedvezménnyel vihető januártól a Renault Zoe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európa kedvenc villanyautója a Renault Zoe, ezt a címet pedig a jelek szerint erősen meg is szeretné tartani a márka, így az új generáció is nagyon vonzó árat kapott.

Még október elején vezethettük az új Renault Zoe villanyautót, azaz Európa kedvenc villanyautóját, amiből több mint 160 ezer fut a kontinens útjain. Azóta egy villanyautós összevetésen is igencsak meggyőzően viselkedett, s akkor még csak tippelni tudtuk, állami támogatással 9 millió forintra tettük, amivel egyszerre lőttünk alá és fölé a januártól már rendelhető modell végleges árának. A 1,5 millió forintos kedvezménnyel ugyanis lesz Zoe 9 millió forint alatt, ráadásul egészen egyszerűen nem is éri meg a 110 lóerős, Life alapváltozattal számolni, ami a 1,5 milliós bónusszal 8,899 millió forint lenne, ugyanis a Renault az új, 135 lóerős, jól felszerelt verziókhoz ad olyan kedvezményt, egészen egyszerűen azok az olcsóbbak.
Hirdetés
A Renault-tól már megszokott igen erős, szinte az állami támogatást duplázó villanyautó-bónusszal a 135 lóerős, középső, Zen felszereltségű Zoe is megkapható 8,349 millió forintért, a leggazdagabbnak számító Intens pedig 8,649 millióért. Ahogyan azt már a menetpróbánál említettük, az új generációs Zoe legfontosabb újdonsága, hogy a kategóriájában egyedülálló, továbbra is alapáron járó 22 kW-os AC töltés mellé megjelent az 50 kW-os (CCS csatlakozós) DC töltés lehetősége, valamint a korábbival egyező méretű akkumulátor kapacitása bruttó 50 kWh-ra, így a hatótáv csaknem 400 kilométerre nőtt. Persze a Zoe megjelenésében és főként belterében is erőteljesen megújult, alapáron kap sok más mellett LED fényszórókat (és első-hátsó LED menetfényt), 10 colos digitális műszerblokkot, 7 colos középkonzoli érintőkijelzőt, 6 hangszórós, Bluetooth-kapcsolatos Arkamys hifit, automata rögzítőféket és kulcs nélküli nyitó-indítórendszert is. Sok más mellett Bose hifi és 9,3 colos érintőkijelző is elérhető hozzá, azt viszont fontos megjegyezni, hogy a villámtöltés lehetőségéért 350 ezer forintos felár fizetendő, ha igényt tartunk rá. Részletes műszaki adatok és az első vezetési élmények korábbi cikkünkben, ha meglesnéd az árlistát is, mutatjuk azt is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.12.29. at 13:53
    Permalink

    Ha elég sokszor és hangosan “nyomják”, hogy a sz.r illatos, bocs, de az akkor is büdös.
    Jó ár az lenne, ha pl. olcsóbb lenne mint egy Swift.
    EMBER!
    Majd 3 kitelik belőle!!!
    Fizetnek a médiának a propagandáért?

      • 2019.12.30. at 14:39
        Permalink

        Attól még irreálisan drágán adják, nyilvánvaló hazugság amit a média mindenhol terjeszt.
        Fejlesztési költség, nevetséges! Az első, elektronok mágneses mezeje által hajtott jármű, az ~1880-as világkiállításon Werner Siemens által bemutatott kisvonat volt. (nem szoktam guglizni lehet nem pontos minden adat)
        Ok, ez egy autós oldal, de amikor a hírháló feldobja a Koalát, aki bringásoktól kér vizet különben szomjan hal, elgondolkozok miért nyírja ki az ember a Földet a k.baszott profitért!

        • 2020.01.01. at 09:41
          Permalink

          Pont, hogy emiatt kellene majdnem annyiért adni, mint egy hasonló méretű robbanómotoros társat.

          Villanymotort tekercselni 100 év alatt megtanultak a gyárak, 1kWh akkukapacitás ára az 5 évvel ezelőtti árakhoz képest lényegesen olcsóbb, semmi sem indokolja az ekkora felárat. És ez csak egy facelift, a tervezés jelentős költsége az elődmodellben már ki lett fizetve a vásárlók által.

        • 2020.01.04. at 20:34
          Permalink

          Hát ha szerinted ez irreálisan drága akkor gyorsan nézd meg a CO2 adó utáni friss 2020-as listaárakat és dobsz egy hátast.
          Skoda Fabia 3,9 M HUF
          Citroen C-Elysée/Peugeot 301 4,6 M HUF
          Opel Astra 6,2 M HUF
          …és akkor neked ez drága? Épp ellenkezőleg: villanyautó még soha nem volt ennyire olcsó.

          • 2020.01.05. at 11:18
            Permalink

            Listaár ≠ a tényleges vételárral. (vagy legalább is ritkán)
            Miért is “kapták” fel a elektromos (nem villany) meghajtású közúti közlekedési módot?
            A környezet védelme és a radikális (lehet irreverzibilis) klímaváltozás miatt.
            Ezen felkiáltással sz.patják szét a t. eu (szándékosan kicsivel) prominensei magát az eu-t.
            Égbekiáltó pofátlanság 3X annyiért adni ezeket a járműveket mint a belsőégésűeket.
            Majd két évszázada egyik technológiában sem történt “forradalom”.
            Miközben egy tengerjáró hajó, egy város éves kibocsátásával terhel (bár erre pontos számok valszeg nincsenek, vagy jól titkolják) vagy nézz már fel az égre, mennyi repülő mennyi tonna! leghitványabb üzemanyagot éget el a felső légkörben?
            Ok, megveszi qrva jó áron 8,6-ért, ha tényleg napi szinten használni szeretné dobjon hozzá 1,5-től induló ipari gyorstöltőt (és ha nincs szerencséje a lakás/ház hálózata sem fogja bírni, dobjunk még 1,5-öt.
            Menjünk tovább, elterjed, akkor az utcai/országos hálózat nem fogja bírni (nem erre méretezték) jön majd a következő pofon, vagy durván megdobja az e-célú felhasználás díjazását, vagy lehetetlenné teszi az otthoni használatot.
            De, lehet ott a pont és én tévedek, meglátjuk. (szerintem a hidrogén-cella lesz a jövő)

  • 2020.01.01. at 09:37
    Permalink

    Most találtam egy YT csatornát, magyar srác Ausztriában tesztel elektromos autókat. Vett egy pár éves, 50e kilométert futott Fluencet 2 millió körüli áron. Gyorsan megnéztem mobilen és scouton is, 50e alatti futással akkumulátorral együtt 7e euro körül lehet kapni, alku előtt.

    Nem szép autó, viszont ennyiért kifejezetten jó ár/értéknek tűnik a megvásárlása.

  • 2020.01.19. at 11:31
    Permalink

    Szerintem is jó ára van a kedvezményekkel! Nei felejtsük el, hogy ez évben 22 új elektromos autó fog kijönni. Na jó lehet hogy lesz néhány amelyikből sohasem lesz sorozat gyártás, de nagyon felgyorsult a villanyautó gyártás. Még több kedvezményt kell adnia annak, aki komolyan gondolja a villany autó gyártását. 3 – 5 év múlva már reálisabb áron vásárolhatunk. Én a hálózat terhelése miatt nem aggódnék. Nem egyszerre fog tölteni mindenki, és teljes töltést (0-100%) ritkán. A napi teljesítmény veszteség pótlása még sok évig nem fog gondot okozni.
    Használtam villanyautót, igaz csak egy hétig, nekem az töltőhely állandó szem előtt tartása okozta
    a legnagyobb gondot. Igaz, hogy nem itthon hanem az USA-ban ahol azért vannak nagy távolságok, de töltők is.
    Lehet azt is jól tervezni : napi 350-400 Km és szállás – töltés.120 körüli sebességnél teljesen úgy éreztem, mint ha egy hagyományos autóba ülnék és nem egy Model 3-ban.

Vélemény, hozzászólás?