Aktív zajszűréssel vigyáznának az autósok hallására

A Jaguar Land Rover modelljeiben jelenik meg először a Silentium hangtompító technológiája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kellemesebb utazási élményt, hosszú távon jobb egészséget és az autók tömegcsökkentését ígéri egy leleményes megoldás, ami kiszűri a zavaró hangokat az utastérből.

A prémium autómárkák világában - szerencsére - sosem áll le a kutatás és fejlesztés, hogyan lehetne még inkább kényelmessé, sőt, pihentetővé tenni az utazást. Az okosfunkcióktól kezdve a masszázsfoteleken át a szórakoztató elemekig annyi mindent kínál már az autóipar, hogy egyre nehezebb újat mutatni, ám úgy tűnik, a Jaguar Land Rovernek most sikerült. Az angol márka modelljeiben (F-Pace, XF és Velar) jelenik meg ugyanis először a Silentium nevű technológiai vállalat aktív zajszűrű rendszere, aminek köszönhetően kevésbé lesznek érzékelhetők a nemkívánatos hangok az autóban. Igaz, a Ford és a Lexus is kínál hasonló funkciót, ám a JLR használja először a Silentium rendszerét.
Hirdetés
Az aktív zajszűrés lényegében ugyanúgy működik, mint a fejhallgatók esetében: a hangszórók az emberi fül számára alig hallható frekvenciájú, folyamatos hangot bocsátanak ki, ami elnyom számos külső zajt. Ez persze csak bizonyos frekvenciájú zajok esetében működik, de a komolyabb rendszerek a zavaró hangok nagy részét képesek elfedni - a Silentium esetében például a zajok 90%-át a cég állítása szerint. Mindez attól lesz aktív, hogy a jármű különböző pontjaira helyezett érzékelők élesítik a hangszórókat a megfelelő pillanatokban, így pontosan csak azok a zajok lesznek kiszűrve, amire nincs szükség. Jó esetben ebből az utasok semmit sem hallanak - szó szerint, mint ahogy az a fenti videóban is hallatszik: a folyamatos háttérzaj gombnyomásra tűnik el, azonnal.
Hirdetés
A módszer fontos előnye, hogy bizonyos mértékig kiválthatja a hagyományos hangszigetelést, ami súlyos kilókkal nehezíti az autókat, főleg a prémium márkák modelljeit. Ugyanígy az olcsóbb autókba is bekerülhet a technológia, amik eddig sem rendelkeztek bőséges hangszigeteléssel, ezáltal még több autós számára lesz elérhető a fület és így az egészséget kímélő utazás. Az aktív zajszűrés hátránya viszont szintén ugyanaz, mint a fejhallgatók esetében: akarva-akaratlanul is kiszűrhet olyan hangokat, amiket nem kellene - egészen pontosan a zenét. A Ford például hangsúlyozza, az Edge-ben ilyen probléma nem merül fel, és a Silentium is demonstrálja a második videóban, hogy a zenehallgatás élményét nem befolyásolja - igaz, kissé megtévesztő módon, komolyzenével mutatták be, pedig általában a mélyebb hangokat ejti áldozatul az aktív zajszűrés. Az egészség persze fontosabb, és ha gombnyomásra lehet ki- és bekapcsolni a szűrést, akkor egyébként is eldöntheti maga mindenki, hasznos-e a funkció. Remélhetőleg nem fogja kiszűrni a figyelmeztető nyikorgásokat és kopogásokat sem, ami fontos előjele lehet a szervizlátogatás esedékességének - ehelyett viszont mindannyian szívesen megszabadulnánk a kerekek gördülési zajától, a forgalom külső hangjaitól és a rossz minőségű aszfalt zúgásától.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?