Alapos külső megújuláson esett át a smart

Csak elektromosként, új arccal él tovább a smart

Teljesen kivezette a belsőégésű motorokat a smart, csak és kizárólag elektromos hajtással érhető el a továbbiakban az ismert kisautó mindhárom verziója, mostantól egészen friss arccal.


Azt már jó ideje tudni lehetett, hogy a smartnál teljesen átáll a Mercedes az EQ vonalra, vagyis csak és kizárólag elektromos hajtással lesz elérhető a továbbiakban mind a három verzió. A divatos kisautónak ezen túl tehát nincs szüksége a klasszikus hűtőmaszkra, rá is fért már egy frissítés. Az utóbbi időben két tanulmányautót is láthattunk, a ForEase és a ForEase+ alapján szépült meg a smart kettő és négyajtós modellje. Új ledes fényszórókat kapott előre és keresztmintájúakat hára, változtak a lökhárítók és az apróbb részletek, valamint előkerült néhány új dekormatrica is, amivel az autót oldalnézetből dobták fel.
Hirdetés

Utasterében nagy változások nem történtek, kulcs nélküli indítás továbbra sincs, a klímakonzol is manuális, de érkezett egy új, 8 colos érintőkijelzős fejegység, melyen már okostelefon integráció is használható. Átalakult valamelyest a váltó előtti rekesz, a smart kommunikációja szerint úgy újult meg, hogy a legújabb és legnagyobb okostelefonok is elférjenek benne, ha pedig pohártartóra van szükség, arra is használható. A smart frissítésénél joggal várhattunk volna változást a hajtásláncban is, de továbbra is maradt 82 lóerős és 160 Nm nyomatékú a villanymotor, valamint 17,6 kWh-s az akkumulátorcsomag. Hatótávolsága viszont nőtt, vélhetően az új aerodinamikának köszönhetően, most már 159 kilométert is megtehet a korábbi 137-155 kilométer helyett. Gyorsulása 12,7 másodperc 100 km/h-ra, de a smart amúgy is inkább városi kisautó, melyet most egy mobiltelefonos applikációval is okosabban használhatunk, töltése pedig továbbra is történhet 22 kW-os töltővel, mellyel 10%-ról 80%-ra 40 perc alatt is feltölthető az apróság.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?