Amerikát eláraszthatják a kilencsebességes kocsik

Amerikára figyel a ZF, gyárat épített a 9 fokozatú váltóknak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha a ZF kilencsebességes technológiája beváltja a gyártó reményeit, az amerikai sofőrök nagy része nosztalgiával fog gondolni a nyolcnál kevesebb fokozatú automatikus váltókra.


A hazánkban is gyártó nagy német beszállítónak az a terve, hogy elárasztja az Egyesült Államok piacát a nyolc- és kilencsebességes váltókkal. Az automatikus váltóval szerelt kocsik felségterületén két újabb modellel kezdi meg hódító útját a ZF: a kilencfokozatú szerkezetet beszerelik a Range Rover Evoque, valamint a most érkezett Jeep Cherokee modellekbe. A Mercedes-Benz E-osztályhoz már rendelhető a saját fejlesztésű 9G-Tronic bolygókerekes kapcsolószekrény.
A nyolcsebességes megoldás már korábban is fel-feltűnt Chrysler, Audi, BMW, Jaguar és Range Rover modellekben. A ZF sebességváltója a hosszában beépített motorok esetében a beszállító szerint akár 11 százalékos üzemanyag-megtakarításra képes. A nyolcsebességes váltó hibrid hajtáslánchoz kapcsolt verziója akár 25 százalékkal is mérsékelheti a fogyasztást. A keresztmotoros autókban a hatsebességes változathoz képest a kilencfokozatúval 16 százalékos megtakarítást ígér a gyártó.
Hirdetés

Ahogy az amerikai sofőrök egyre inkább elfogadják az automata, elsőkerék-hajtású autókat, úgy a ZF által tervezett 9 sebességes váltó is megtalálja majd a helyét a piacon: „A kilencsebességes technológia sokkal kisebb fogyasztást eredményez, valamint kifejezetten kényelmesebb, komfortosabb egy ilyen autót vezetni.” - mondta Stefan Sommer cégvezető újságíróknak a ZF dél-karolinai 88 258 négyzetméteres (13 focipálya méretű) amerikai gyártóbázisának és tesztközpontjának megnyitóján. „Nagy lehetőséget látok a fronthajtásos keresztmotoros járművek tekintetében is, ezt a váltót olyanra terveztük, ami mind méretben, mind tömegben majdnem minden autóba beszerelhető lehet. „égünk növekedésben van, így további fejlesztéseket kívánunk az Egyesült Államokban bemutatni a jövőben.” 2016-ra 130 ezer négyzetméteresre duzzad a gyár területe, ahol a mostani 1200 helyett 1650 alkalmazott dolgozik majd.
A kilencsebességes váltó tervezése öt éve kezdődött el és három éve vált valósággá. A ZF 600 millió dollárt költött csak erre a gyárra, ez a legnagyobb főhadiszállása Németországon kívül a friedrichshafeni cégnek. A ZF évente 400 ezer 8 sebességes, valamint 800 ezer kilencsebességes váltót gyárt majd az üzemben, amely kizárólag ezeket állítja elő. A saarbrückeni gyár továbbra is készít nyolcfokozatú egységeket. A váltó körmös kapcsolókat használ a megszokott tengelykapcsolók helyett, ezzel csökkentve az ellenállást és az üzemanyag-fogyasztást. Sommer szerint a kevesebb fokozatú, megszokottabb váltók is megmaradnak majd, de a kilencsebességes váltók többé, vagy kevésbé dominálni fognak az autópiacon.
Az európai sofőrök inkább a duplakuplungos váltókat kedvelik, így a ZF számára a kilencsebességes automatikus váltók európai értékesítése nem lesz olyan jövedelmező, mint az amerikai piacon, ezért nem is annyira erőltetik Európában. A ZF tervei szerint tovább tökéletesítik ezt a szerkezetet a takarékosság és a vezetési élmény figyelembevételével, így az biztosan meggyökerezik majd az amerikai piacon. Manapság körülbelül 30 millió jármű fut az utakon ZF technológiával, számuk egyre csak nő, amint a beszállító bővíti a márkái körét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?