Anglia legmenőbb tuningcége vette kezelésbe a Mini Countrymant

Bitang Mini Countrymant fejleszt a Prodrive

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Prodrive emberei megépítették a Mini Countryman WRC változatát, most pedig megszelídítik annyira, hogy tűzálló overall és bukóketrec nélkül is vezethető legyen.

A Banbury-ben székelő, eddig számtalan raliautót, speciális Imprezát és egyéb nyalánkságot kifejlesztő Prodrive vette kezelésbe a Mini Countryman Cooper S változatát. Ők felelősek a Countryman alapon kialakított WRC modellért is, mely már idén is több európai versenyen indult, jövőre pedig ott lesz a világbajnokság összes futamán. Az Autocar által most kikémlelt autó ennek lehet az utcai változata, különösen, hogy a cégvezető Dave Richards már korábban is nyilatkozott úgy, hogy nem tartja elképzelhetetlennek a versenyautón alapuló, közúti Prodrive Minik megjelenését.
Hirdetés
A képeken látható négykerék-hajtású Countryman Cooper S-en különösen az aerodinamikai elemek feltűnőek, főleg a hatalmas karbonszálas műanyagból készült hátsó szárny. Az autó 230 lóerős (184-ről izmosított) teljesítményéért a Milltek kipufogórendszer, és a Superchipstől származó motorvezérlés a felelős, de a Superchips szerint lehet még fokozni a dolgokat, például nagyobb turbófeltöltő felszerelését is számításba vették.
A Prodrive ezzel a lépéssel magát a Minit is beelőzheti, amelynek John Cooper Works tuningosztálya még mindig adós a Countryman csúcsváltozatával.
Fotó: Autocar
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?