Audi R8 Spyder – megjelentek az első kémfotók

Kémfotókon az 2016-os Audi R8 Spyder

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pont úgy néz ki, ahogy arra számítani lehetett. Lencsevégre kapták a 2016-ban debütáló Audi R8 Spyder vászontetős szupergépet.

A jövőre tervezett piacra dobás előtt már most megjelentek az első kémfotók a második generációs Audi R8 Spyderről. Hova máshova is vihették volna, mint a nemsokára átépülő Nürburgring legendás aszfaltcsíkja mellé. Nagy meglepetéseket nem hozott magával, pont olyan, amilyenre számítani lehetett. A kupé R8 fix fémtetejét szövet felsőrész váltotta, ami valószínűleg ad egy kis plusz súlyt a sportautónak. Következtetésképpen, a 0-100-as futás is hosszabb lehet, mint a V10 kupé 3,5 másodperces és a V10 Plus 3,2 másodperces ideje. A csúcssebesség is csökkenhet, az eddigi 320-330-as tempóhoz viszonyítva, de a 300 km/órás tempót minden bizonnyal a nyitott R8 is megfutja majd.
Hirdetés
A kémfotókon látható modell, a sima V10-es verzió, de talán az erősebb V10 Plus is elérhető lesz egy napon. Abban azért biztosak lehetünk, hogy drágább lesz, mint kupé társa. Elődjéhez viszonyítva, az új Spyder 50 kilóval könnyebb, és az 5,2 literes motor továbbfejlesztésnek köszönhetően az alapmodell 540 lóerőt és 540 Nm nyomatékot fog leadni, míg a Plus 610 lóerős lehet 560 Nm nyomatékkal.

Az Audi tervei szerint, a vadiúj R8 Spyder világpremierje a jövő márciusi Genfi Autószalonon lesz, értékesítésének kezdete pedig az év második felére tehető. A későbbiekben egy új, belépőszintű verzió is bekerül a sorozatba, vélhetően hathengeres, turbós motorral.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?