Sergio Ramos, Iker Casillas és a különleges festésű Audi A1
Cristiano Ronaldo és az Audi RS5
Úgy látszik, az Audinál módfelett szerethetik a minőségi focit, mert az FC Bayern München után a spanyol királyi gárda, az FC Real Madrid is szponzori szerződést kötött a négykarikás márkával. A 2010/11-es szezonra a portugál csodaedző, a Bajnokok Ligáját nyert olasz Intertől érkezett José Mourinho vette át a csapatot, akinek 25 fős alapkerete túlzás nélkül hemzseg a világsztároktól. Hogy mire viszi a nagy terveket szövögető Real Madrid a gyepen, ahhoz az ellenfeleknek is lesz egy-két szava, azonban a közúton már Audira váltott az egész társaság. Az alábbi táblázatból kiderül, hogy személy szerint kinek mi jutott a kínálatból, azonban feltűnő, hogy amíg a Bayern Münchennél többen is A8 volánja mögé ültek (vagy ülhettek), addig a Madridnál senkinek nem adatik meg a zászlóshajó, sem az R8 szupersportkocsi. Igaz, ez Cristiano Ronaldo esetében inkább előny, hiszen volt már neki saját R8-asa, amivel Angliában többször is lecsúszott a vizes útról, a vadonatúj Ferrari 599 GTB Fioranóját pedig egy alagútban zúzta totálkárosra. Most egy RS5 volánja mögött ülve kísértheti a sorsot.
| Xabi Alonso | Audi A7 Sportback |
| Pepe | Audi Q7 |
| Khedira | Audi A7 Sportback |
| Albiol | Audi Q7 |
| Kaká | Audi RS6 |
| Higuain | Audi Q7 |
| Granero | Audi S3 Sportback |
| Garay | Audi Q7 |
| Benzema | Audi Q5 |
| Lass Diarra | Audi A5 Sportback |
| Sergio Ramos | Audi A7 Sportback |
| Marcelo | Audi Q7 |
| Mateos | Audi A5 |
| M. Diarra | Audi Q7 |
| Arbeloa | Audi A7 Sportback |
| Carvalho | Audi Q7 |
| Canales | Audi Q5 |
| Di María | Audi Q7 |
| Cristiano Ronaldo | Audi RS5 |
| Adán | Audi Q7 |
| Özil | Audi A7 Sportback |
| Pedro León | Audi Q5 |
| Dudek | Audi Q7 |
| Gago | Audi Q7 |
| Iker Casillas | Audi A7 Sportback |
| José Mourinho | Audi A7 Sportback |
-Hirdetés -


