Az ember, aki 45 éve a Toyoták rabja

Egy német, aki 45 éve nem vesz mást, csakis Toyotát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Alsó-Szászországból származó Peter Springer 1973 óta nem vásárolt más autót, kizárólag Toyotát. Eláruljuk a példátlan márkahűség okait és hozadékait.


A sors különös fintora, hogy a német úriember Toyota-mániája egy műszaki hibával, egy Toyota műszaki hibájával kezdődött. 1975-ben egy szép nyári vasárnapon Herr Springer és családja az A7-es autópályán utaztak Bréma felé hároméves Toyota Corolla Coupéjukkal, amikor hatalmas csattanást hallottak, ugyanis szétesett a kipufogórendszer. Ami ezután történt, pár évvel korábban elképzelhetetlen lett volna. Springerék lehajtottak az autópályáról, majd hamarosan találtak egy benzinkutat, ahol Toyota szerviz működött. A kútkezelő készséggel fogadta őket, és azonnal hozzáfogott a szétszakadt hangtompító cseréjéhez. Vasárnap, egy benzinkúton.
Az elsőre talán furcsának tűnő szerelési hely oka, hogy amikor a Toyota úgy döntött, megveti a lábát Németországban, ennek merőben szokatlan módját választotta: nem létesítettek márkakereskedéseket, ehelyett benzinkutakkal szerződtek le, ott árulták és szervizelték autóikat. Peter Springer is egy benzinkúton vette autóját, az adott hely egyik első vásárlójaként. Ennek is van története természetesen. 1972-ben az alsó-szászországi Goslar falu benzinkutasa, Herr Schütte is jelentkezett a programra, és mivel az 1200 lelkes településen élő Springerék már három német márkával is melléfogtak – sem az ár/érték aránnyal, sem a minőséggel nem voltak elégedettek –, Schütte urat viszont ismerték, és megbíztak benne, 1973-ban a kezébe csaptak, és vásároltak tőle egy Toyota Corolla Coupét 6890 márkáért.
A család még abban az évben hosszú kirándulásra indult a Boden-tóhoz (ami ugyanúgy nem Bodeni tó, ahogyan a budakalászi Omszk tó neve sem i-vel írandó!), és akárhol megálltak pihenni, kisebb csődület támadt a Corolla Coupe körül. Az emberek egy része érdeklődött, be akart kukkantani az utastérbe, a motorházba, másokban pedig rögtön felbuzgott a nemzeti büszkeség: tisztességes német ember hogyan vehet japán autót? Springer úr pár hónapnyi használat után még csak reménykedhetett a márka megbízhatóságában, ezért ez irányú tapasztalat híján a matematikára hagyatkozott: felsorolta, mi mindent kapott alapáron az autóhoz, amiért a hazai gyártású kocsik esetében mind plusz pénzt kellett volna fizetni.
Később persze a problémamentes használat is feltűnt: három év alatt a fent említett kipufogó-malőr volt az egyetlen alkalom, amikor a Corolla Coupé cserben hagyta őket – és azt is tudták, hogy ha német autójuk van, bizony hiába csöngettek volna vasárnap a szervizek ajtaján… Ezért amikor három év múlva autót cseréltek, a Coupé helyét egy Corolla szedán foglalta el. Szerelőjükkel évente csak egyszer, a kötelező átvizsgálások alkalmával találkoztak, ezért 1979-ben jöhetett a harmadik Toyota, egy Tercel.
Egy évvel később a baden-württembergi Ravensburg városába költöztek, és első dolguk volt feltérképezni a helyi Toyota-hálózatot – ekkorra ugyanis már nem benzinkutakon, hanem rangjukhoz méltóan újonnan épült márkakereskedésekben értékesítették a márka típusait. Egy újabb Tercel, majd 1983-ban a frissen bevezetett ferde hátú Corolla Liftback modell következett – Springerék első dízel Toyotája, amihez ráadásul személyes extrát, a márkaszervizben beépített napfénytetőt is rendeltek (vélhetően raktári autót vettek, ugyanis nekünk épp ilyen piros Corollánk volt, gyári, természetesen elektromos napfénytetővel, persze bő 15 évvel később, használtan, svájci importból - a szerk.). Egy évvel később egy ausztriai baleset vétlen résztvevőjeként totálkárosra törték az autót, ám mivel nekik semmi bajuk nem lett, rögtön rendeltek helyette egy ugyanolyat – természetesen azt is napfénytetővel.
Hirdetés
Négy évvel és 102 ezer kilométerrel később jött a harmadik Corolla Liftback, majd három évre rá egy ötajtós modell, az elmaradhatatlan napfénytetővel. A fenntartási költségek az évek során meglehetősen egyhangúan alakultak: az évenkénti karbantartáson túl csupán az abroncsok cseréje került pénzbe a családnak. Amikor 1997-ben megjelent a német piacon az Avensis, Peter Springer érezte, hogy meginog a Corolla iránt érzett hűsége. 1999-ig tartotta magát, ám akkor váltott.

A Corolla nagyvonalú ajánlattal tért vissza a Springer család életébe: 2001-től gyári navigációval kínálták a modellt, így két évre ismét visszaültek az alsó-középkategóriás modellbe. Az Avensis modellváltása azonban túl nagy csábításnak bizonyult: 2004-ben újra a nagyobb típust választotta a család.
2007-ben aztán fordulópontra jutott az életük: az egyre emelkedő üzemanyagárak és a környezetszennyezés miatti aggodalom hatására megvásárolták első hibrid autójukat, egy második generációs, abból is frissített Priust. Azóta kizárólag hibriddel járnak: 2010 után egy Prius III, 2013-tól egy Auris Hybrid, majd 2016 óta egy negyedik generációs Prius áll a család garázsában. Persze nem csak az övékben. Mivel gyermekeik Toyotákban nőttek fel, és első autóként is azt vettek nekik, magától értetődően ők is kizárólag Toyotával járnak. Springerék unokája pedig már a negyedik Toyotáját (most éppen egy hibrid Auris kombit) nyúzza, arra különösen büszke a nagyapa, hogy unokája 2017-ben rábeszélte férjét, hogy dízel BMW-jét cserélje le egy új, hibrid Aurisra.
A 45 év és összesen 975 270 megtett kilométer (mindegyik autójáról gondos feljegyzést vezet Herr Springer) alatt az említett korai, kipufogós incidens volt az egyetlen alkalom, hogy bármelyik Toyota modell cserbenhagyta őt, és mivel a sziklaszilárd megbízhatóság mellett az ár/érték arány is kiváló maradt az évtizedek során, soha egy pillanatra sem tekintett vissza, nem kacsingatott más márkák felé. Nemcsak a márkához, de kereskedőjéhez is hűséges maradt: váltani csak akkor váltott, amikor költözött a család. Tapasztalata szerint a Toyota szervizekre ugyanazok az előnyök jellemzők, mint az autókra, ám hozzáteszi: mivel az elmúlt fél évszázadban nem járt más szervizben, nem volna tisztességes egyéb márkákkal összehasonlítani a Toyota teljesítményét.
Saját bevallása szerint soha nem volt még olyan kiváló autója, mint a Prius IV-es, ami persze magától értetődő, szép is lenne, ha nem a Toyota legmodernebb hibridje lenne a legjobb. A fejlett vezetőtámogató rendszerek és a pihentető hibrid hajtás párosítása tökéletes választássá teszi az autót az egyre sűrűsödő forgalomban. Így amikor következő autójáról kérdezzük, magától értetődően vágja rá, hogy marad ennél a kombinációnál, de diplomatikusan nem mond modellt – ki tudja, mivel lepi meg a Toyota a piacot a következő egy-két évben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.06.16. at 16:33
    Permalink

    Ej, az a három régi Toyota… Ha azt mondom, instant get-ek, finoman fogalmaztam. De még ezek közül is az “RV-DU” kéne a legjobban. (Nyilván az újabbakat sem utasítanám vissza :D)

    • 2018.06.17. at 19:02
      Permalink

      Valóban az, de biztos hogy igaz.
      Egy volvós, egy alfás meg főleg soha nem tapasztalhat ilyet.
      Azok ipari hulladékok egy Toyotához képest, hogy a többieket ne is említsük. 🙂

      • 2018.06.17. at 19:42
        Permalink

        Nem tudom, én nem nagyon ismerek olyat a környezetemben, hogy egy fiatal autó totálisan hibátlan lett volna 5 év alatt, ez éppúgy igaz a BMW-re, mint Toyotára. Legfeljebb máshol lesz a hangsúly.

        • 2018.06.17. at 20:58
          Permalink

          A totál hibátlan egy elvont fogalom.
          Nem említhetünk egy napon pl. egy széthulló motort (BMW) és egy hátsó csomagtér ajtó gáz teleszkóp cserét (Toyota).
          A BMW-t pedig egyébként is röhejes egy Toyotához hasonlítani tartósság megbízhatóság szempontjából. Ég és föld a kettő a Toyota javára.

          • 2018.06.18. at 10:11
            Permalink

            Az egy nap alatt említés inkább idológia, szerinbtem imán előfordulhat hogy egy agyon ajnározott japánnal kifejezetesen nagyokat szívsz, miközben egy jól összekonfigurált európaival nem, és közben kapsz egy objektíve (belsőben, vezetési élményben, térkínálatban) sokkal jobb autót is.

            Vagyis marad a kamu mantra megbízhatóségról és a nem létező értéktartásról (azért mert a korábban olcsóbban adott és megbízhatóbb autóval jól jártak, ez nem jelenti hogy a csorda után menve te is jól jársz, sőt fordítva, ha már kész a behülyített csorda, akkor elengedheti magát a márka).

          • 2018.06.18. at 22:15
            Permalink

            Valóban előfordulhat szívás, ezt sosem vitattam, csak az arányok mutatnak jelentős eltéréseket.
            Nekem nagyon jók a hosszútávú tapasztalataim úgy, hogy nagyon komoly igénybevételnek teszem ki az autóimat. Jó pár ismerősöm is hasonlóan tud nyilatkozni.

  • 2018.06.18. at 11:33
    Permalink

    Kicsit zavarosan követhetö nyomon, hogy Herr Springer vegül is hany uj Toyotat vasarolt…
    Amellett, hogy alairom, hogy megbizhatoak a Toyotak, ha jol szamolom, Herr Springer több, mint 10 (13-14?) alkalommal vasarolt uj autot.
    Ha most ezt viszonyitom a megtett kilometerek szamahoz, autonkent valami 75-80.000 km futasteljesitmeny jön össze. Azert nagyon gondatlan tulajnak kellene lenni ahhoz, hogy valakinek egy uj auto vasarlasat követöen mar 70-80.000 km-nel komoly müszaki problemai legyenek a kocsival.
    En ilyen sztorit akar az Alfa Romeohoz, Renault-ho vagy Peugeot-hoz is el tudnek kepzelni.
    Mindenesetre meghato, de könnyeket nem csal a szemembe. 🙂
    Nem mondom, hogy ott nem ugrott volna be valamilyen kisebb javitas, de nem feltetelezem, hogy ilyen futasteljesitmennyel barmelyik masik markanal komoly gondok lettek volna.

Vélemény, hozzászólás?