Az EQA-val folytatódik a Mercedes elektromos offenzívája

Látványtervek érkeztek a következő elektromos Mercedesről, íme az EQA

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új GLA elektromos testvére várhatóan idén érkezik, egyesek azonban már lerajzolták, hogyan nézhet majd ki.

A prémium autógyártók között nagy a verseny, ki tud minél hamarabb, minél több elektromos modellt piacra dobni, amik a mai trendekhez igazodva általában SUV-k. A Mercedes az elsők között volt ezen a téren az EQC modellel, és bár az Audi már a második változatát is bemutatta villanyos modelljének az e-tron Sportback személyében, könnyen lehet, hogy a Mercedes tudhat majd elsőként két teljesen különálló elektromos SUV-t a palettáján. A közepes méretű EQC után az EQA lehet a következő modell, ami lényegében az új GLA elektromos alternatívája lesz majd.
Hirdetés
A német prémiummárkák enyhén különböző módon közelítik meg autóik elektromosítását, az Audi és a Mercedes önálló, saját stílussal rendelkező autókkal léptek eddig piacra, míg a BMW csupán az X3-as karosszériája alá tesz akkumulátort, nagyobb változtatások nélkül. Ez változhat most a stuttgartiaknál, mint ahogyan a fenti látványtervek készítője, Kleber Silva is gondolja, hiszen az EQV kisbusz is lényegében a hagyományos V-osztály stílusát örökölte. Könnyen lehet, hogy az EQA hasonló marad az új GLA-hoz, ezeken a képeken például az autó hátulján az EQC-hez hasonló LED-csík az egyetlen újdonság. Az autó orrán viszont nagyobb változások is elképzelhetők, elvégre nem lesz szükség óriási hűtőmaszkra egy elektromos autóban, így ezt a részt az EQC stílusához igazíthatják, ezzel is megkülönböztethetőbbé téve az elektromos almárkájukat. Egyesek panaszkodnak a feketére fényezett kamu légbeömlőre, a Mercedes azonban felmérte a piaci igényeket, és az emberek többségének állítólag szüksége van vizuálisan a sötét színű frontrészre. Elvégre az első Tesla Model S is ilyen megoldást alkalmazott, csupán a modellfrissítés során fényezték azonos színűre az autó legelejét, mint az egész karosszériát. Mindenesetre az EQA végső változatára sem kell már sokat várni, valószínűleg idén meg fog érkezni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?