Az év fogása? Katalizátor-tolvajokat vettek őrizetbe a rendőrök

Priusosok figyelem, egy katalizátoros csapat már rendőrkézen!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elmúlt hónapokban hazánkban is megszaporodott a katalizátor-lopások száma, viszik mindenről, de főként arról, amiről köztudott, hogy "van benne anyag".

Már 5-6 évvel ezelőtt is volt rá példa bőséggel, hogy el-elloptak egye-egy katalizátort, amelyek kapcsán fontos tudni, hogy jellemzően nem azért viszik, mert alkatrészként kell, hanem azért, mert elég sok értékes nemesfém van benne. Így aztán hiába öregszenek el, értéket jelentenek. Külföldi videókból korábban is láthattuk, hogy a Toyota által alighanem túlbiztosított, elnyűhetetlenre épített Prius 2-esek alól előszeretettel vitték a tolvajok, hiszen katalizátorukban is van anyag. Az elmúlt hónapokban hazánkban is elszaporodtak a katalizátor-lopások, kiváltképp az említett modellnél, melynek gyári alkatrészéért akár 300 ezer forint feletti összeget is fizethetnek a nagyjából már közkeletű információk szerint a feketepiacon. Az autótulajdonosoknak ugyanakkor ilyen nagyságrendű kárt is okoztak, még akkor is, ha nem gyári katalizátorral pótolták az ellopott alkatrészt, az ugyanis már az 1 millió forintos árat közelíti.
Hirdetés
A trendet a bejelentések hatására a rendőrök is figyelték. Monor környékén a police.hu írása szerint kimagaslóan magas volt a lopásszám, különböző telephelyekről tűntek el tucatszám katalizátorok. Akadt, ahonnan az éjszaka leple alatt 15 katalizátort gyűjtöttek be, több millió forint értékű kárt okozva. Mindezek alapján óriási hír, hogy nemrégiben a monori nyomozók három férfit azonosítottak és vettek őrizetbe, akik gyanújuk szerint összefüggésbe hozhatók a bűncselekmények elkövetésével. Az elfogásukra szervezett akciót 2020. december 15-én hajnalban indították, két gyáli és egy gyömrői cím szerepelt a célállomások között. Gyál egyik utcájából egy 28 és egy 33 éves testvérpárt, Gyömrőről egy 35 éves férfit állítottak elő.
Hirdetés
A testvérpár fiatalabb tagját, R. Lajost jelenleg két rendbeli lopás bűntettével gyanúsítják, bátyja, R. Ottó három rendbeli, harmadik társuk, F. Endre öt rendbeli lopással gyanúsítható. Mindhárman panaszt tettek a gyanúsítás ellen, az érdemi vallomástételt megtagadták. Miként az az elfogásukról készített videón látható, a tolvajok - talán a feltűnésmentesség érdekében - az említett Prius 2-es modellel is dolgoztak, de számos vágóeszközt és kipufogót is találtak náluk a rendőrök.

A katalizátor-lopásoknak aligha lehet még vége, a monori nyomozók gyanúja szerint az elkövetői kör még nem teljes.

A jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó társaik felkutatása folyamatban van, ahogyan azt is vizsgálják, hogy az utóbbi időszakban Monoron és környékén elkövetett, hasonló jellegű lopások összefüggésbe hozhatók-e a most elfogott bandával, ami nyilván nem az egyetlen erre szakosodott. Így aztán továbbra is ajánlott zárt vagy megfigyelt helyen parkolni, netán autónkat (kellő hőelvezetést hagyó) védelemmel ellátni, főként akkor, ha az "különösen veszélyeztetett".
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?