csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapAz új Hyundai Tucson lesz az egyik legfeltűnőbb SUV

Az új Hyundai Tucson lesz az egyik legfeltűnőbb SUV

Radikálisan új formát kap a Hyundai Tucson az előzetes, ízelítő képek alapján.


Folytatja a Hyundai az „érzéki sportosság” névre keresztelt formatervezési filozófiát, amelyet az új Elantrán láthattunk először. A Tucson negyedik generációját is ennek a filozófiának a mentén rajzolták meg, ám egyelőre csak elsötétített képeket mutattak az új szabadidő-autóról. Ebből nem látszik minden részlet, de azért az kiderül, hogy igencsak látványos lesz a SUV. Például jól látszik a hűtőrács, amelyet a Hyundai saját bevallása szerint az ékszerek ihlettek. A rácsba integrálták a nappali menetfényeket is, ami biztosan könnyen felismerhetővé teszi majd a Tucsont. Hátul sem kevésbé látványos a forma. Teljes szélességben fut végig a hátsó lámpa, amelynek szélső részei hegyes fogakként tűnnek elő a sötétben. Látható még a hangsúlyos diffúzor imitáció és az új felnik is.

A műszerfalról csak egy skiccet osztottak meg. Ebből kiderül, hogy a trendeket követve digitális műszeregységet és hatalmas, érintőképernyős központi kijelzőt kap az autó. Érdekes még a négyküllős kormánykerék is, illetve a hidat alkotó kardánalagút. Már nem kell sokat várni a hivatalos bemutatóra sem, hiszen szeptember 14-én megmutatják az egész világnak az új Tucsont a maga valójában.
[BANNER type="1"]


-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek