Az új McLaren 765LT-n a rendszámtáblatartó is szénszálas

Bemutatta a McLaren az LT szériájának eddigi legerősebb tagját, a 765LT-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 720S szinte minden porcikáját fogyókúrára küldték, így született meg a versenyorientált, hosszított 765LT, amiben nem csak hallani, érezni is lehet a V8-as motort.

Kezdjük egy McLaren gyorstalpalóval, mert az angolok jelenlegi névadási rendszere már bonyolultabb a 2000-es évek Mercedesein használt jelöléseknél. Utcai autóik négy szériát alkotnak: a Sport Seriesben és a Super Seriesben találjuk a számmal elnevezett modelleket, melyek az előbbiben 570-től 620-ig terjednek és egyetlen modellcsoportot alkotnak, az utóbbiban pedig két modellcsoport található, az egyik a 625-től 675-ig terjedő változatokat takarja, a második pedig eddig csak a 720-ból állt, ez bővült most a 765LT-vel. A két másik sorozat a GT és az Ultimate Series, előbbi csupán a McLaren GT túrakupéból áll, az utóbbiban pedig a márka legdurvább sportautói vannak, mint a P1, a Senna és a Speedtail. Visszatérve a Sport és Super Seriesre, itt a számok után szoktak betűket is alkalmazni, melyek között a legkövetkezetesebben az LT megjelölést használják: eddig a két gyengébbik modell kapott LT, azaz Long Tail (hosszú farok) változatot (a 600LT és a 675LT), és ezt a kezelést kapta meg most a 720S, így született meg a 765LT. Nem egyszerű, sőt, lehet nem is fontos tudni: a lényeg, hogy érkezett egy újabb brutális, versenypályára szánt MacLaren. Az LT megjelöléshez hűen hosszították a karosszériát, melynek funkcionális okai is vannak: több hely van a motortérben, így kisebb a nyomás a motor körül és jobb a hűtése. Emellett a tömegcsökkentésre is rámentek a wokingiak, amit főleg a szénszál erősítésű műanyagok széleskörű alkalmazásával értek el. A rendszámtáblatartója is ebből készült (bár ennek valószínűleg annyi haszna van, mint amikor a Porsche matricát tesz a GT2RS orrára a fém embléma helyett), csakúgy, mint a padlólemez, az ülések, a középkonzol vagy a sárvédők. Felárért további elemeket is szénszálasra cserélnek, például a csomagtér-fedőt vagy számos légterelőt. Igazi ínyencség a McLaren Special Operations által kínált opcionális kiegészítő, a levegőt a tetőről a motortérbe vezető légzőcső.
Hirdetés
További alkatrészeken is tudtak tömeget spórolni, az új titán kipufogórendszer majdnem felével könnyebb az acélhoz képest - és négy kivezetése van, melyek puritán módon nem kapnak semmi fényezést. Az Európai Unió szabályozásai miatt állítható szelepeket is kaptak, alacsony fordulatszámnál ugyanis bizonyos határt nem léphet át a motor hangjának erőssége lakott területen belül, gombnyomásra viszont hangosabbra vehető a kipufogórendszer, amikor ez már szabályos. Az ablaküvegek vékonyabbak és polikarbonát borításúak, csakúgy, mint a C-oszlop. Az új, tízküllős felnik is könnyebbek, a beltérben pedig az ajtózsebeket háló helyettesíti, de még néhány gombot is szénszálasra cseréltek. Alapból nem jár klíma és audiorendszer az autóhoz, de a McLaren nagylelkűségének hála ingyen kérhetők ezek az opciók. Az aerodinamikát is javították, nagyobb lett az orrszpojler és az adaptív hátsó szárny, illetve új oldalkötényeket is találunk a 765LT-n. A fékek alapáron karbon-kerámiák, melyek szintén javultak a 720S-hez képest, viszont extraként még tovább fejleszthető a Sennán használt alkatrészekkel. A Pirelli új gumikat készített kifejezetten ehhez a modellhez, a váltó egyes alkatrészeit pedig a Forma-1-ből hozták. Az első tengelyt lejjebb ültették, ami felárért gombnyomásra felemelkedik a szegélyeken, fekvőrendőrökön való áthaladás érdekében. És természetesen a motorból is nagyobb teljesítményt sajtoltak ki (melynek tartóit úgy alakították ki, hogy a motor vibrációit közvetítse az utastérbe, így nem csak hallani, érezni is lehet): a 4 literes duplaturbós V8-as 765 lóerőt és 800 Nm-t ad le, a könnyített tömeggel együtt pedig ez 2,8 és 7,2 mp-es 100 és 200 km/h-s gyorsulást tesz lehetővé álló helyzetből. Ezzel az LT sorozat leggyorsabb modelljét alkotta meg a McLaren, melyből mindössze 765 darab fog készülni, amiket azonban nem lehet csak úgy "megvenni" - a leendő vásárlóknak először "érdeklődési szándékukat" kell kifejezni egy levéllel vagy személyes megkereséssel, aztán a gyár majd eldönti, kaphatnak-e a sportkocsiból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?