Az “új” Nissan X-Trail nem véletlenül lehet ismerős

Amerikában már régóta fut a Nissan X-Trail következő generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Nissan X-Trail Európában bemutatkozó következő generációjának semmi köze sincs az elődhöz, mégsem egy teljesen új modell. A tengeren túli piac ismerői már biztosan találkoztak az újdonsággal, Amerikában ugyanis két éve mutatták be Rogue néven.

Meglepően későn érkezik Európába a Nissan X-Trail következő generációja. Az Amerikában Nissan Rogue néven 2020-ban bemutatott modellt júliusban vezették be Japánban, a mi kontinensünkre pedig még csak most hozzák el. Itt továbbra is X-Trail néven fut majd, ahogy a mérete és praktikuma terén sem lesznek komoly változások: ugyanúgy 3 üléssor marad, 585 literes csomagtartója pedig 20 literrel lesz nagyobb, mint az elődmodell puttonya.
Hirdetés
A leghátsó sorba 60:40 arányban dönthető és előre-hátra is mozgatható ülések segítik majd a bejutást. A Nissan állítása szerint az összecsukható hátsó ülések 160 centiméteres magasságig lesznek kényelmesek. Elöl egy 12,3 colos kijelző jutott a sofőr elé is, digitális műszeregység gyanánt, az infotainment funkciókról egy ugyanekkora érintőképernyő gondoskodik a műszerfal közepén. Sokkalta meglepőbb viszont az itteni piacnak, hogy a motortérben egy 1,5 literes, háromhengeres erőforrás kap helyet, ami a csúcsverziók esetében egyáltalán nem hajtja a kerekeket, csak áramot gyárt a változattól függően egy vagy két villanymotornak. Ezek a villanymotorok az összkerekes opció esetén az első és a hátsó kerekeket is tekerik.
Hirdetés
Így viselkedés szempontjából ez az E-Power névre keresztelt változat egy villanyautó, 330 newtonméteres forgatónyomatéka bármikor rendelkezésre áll. Az összkerekes verzió 210 lóerőre lesz képes, míg csak két kereket hajtva 201 lóerőt tud az új X-Trail, ezzel 8 másodperc alá várható a százas sprintje. Az egymotoros változat végsebessége 170 km/óra, míg a kétmotoros, összkerékhajtású modell 180 km/órára képes. Ha ezt a hajtáslánc-megoldást valaki túl bonyolultnak találná, annak is tud mit mutatni a japán gyártó. Az 1,5 literes motor ugyanis egy lágyhibrid rendszerrel párosítva is elérhető lesz, így azonban összkerékhajtásra nincs lehetőség. Az első kerekekhez ebben az esetben egy CVT váltón keresztül jut el a 161 lóerő és a legfeljebb 300 Nm nyomaték. Egyes európai piacokon már elérhető az új X-Trail, ám a hazai konfigurátorban még nem jelent meg. Alapára a más európai piacok árlistái alapján 15 millió forint környékére várható, már persze amennyiben ugyanazzal a négy felszereltségi szinttel vezetik be a magyar piacra is.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?