Bátor húzás a Hondától az új CR-V

Ilyen lesz az új Honda CR-V

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Noha már idén bemutatkozik az új Honda CR-V, de az amerikai debütálás után várhatóan csak 2012 végén érkezik majd Európába.


Furcsa képződmények a tanulmányautók. A gyárak szeretik velük felcsigázni az embereket, aztán mire eljön a szériagyártás ideje, a végleges változat úgy átalakul, hogy jó, ha köszönőviszonyban marad az eredeti elképzeléssel. Az utóbbi években talán a Mercedes-Benz volt a legbátrabb a CLS első generációjával, amelynél a meseszerű Vision CLS szinte csont nélkül átment a szűrőn.
Most azonban hasonló mutatványra készül a Honda, ahol a CR-V vonatkozásában követtek el hasonlót. A negyedik generáció jóformán csak apró részleteiben különbözik a koncepciójárműtől: kisebbek a felnik, más kialakítású a kartervédő, kevésbé domborodik a küszöb, a ködlámpa külön műanyag házba kerül, és jóformán ennyi, a többi részlet stimmel. Ami szóra érdemes, hogy a Honda láthatóan az egyterűek irányába mozdult el a karosszériával, a CR-V hosszú, a teteje végig magasan húzódik, és a hátfal túlnyomó része függőleges - ahogyan az már a korábbi generációknál is volt.
A bemutatót még idén megtartják Los Angelesben, ám Európába nagyjából egy év múlva érkezhetnek meg az első példányok, várhatóan a most is jól ismert 2,0 literes benzin-, illetve 2,2 literes dízelmotorral, de biztosra vehetően erősebb, illetve takarékosabb kivitelben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?