Bátran mehet terepre az új Hyundai Santa Fe

Terepüzemmód-választó rendszerrel gazdagodott a Hyundai Santa Fe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Azért ne egy vérbeli offroad járműnek képzeljétek az új Santa Fe szabadidő-autót, de a terepüzemmód-választóval javulnak a terepjáró képességei.

Európában elsőként kapta meg a Santa Fe azt a vezérlő technológiát, ami a legkülönfélébb útfelületeken biztosít optimális menetteljesítményeket. A vezető forgókapcsoló segítségével választhat a homok, a hó vagy a sár között. Így a HTRAC összkerékhajtás mindig az adott helyzetnek megfelelően osztja szét a motor nyomatékát az első és a hátsó kerekek között. A kiválasztott üzemmód vagy terep-üzemmód a digitális műszeregységről és az infotainment képernyőről egyaránt leolvasható. Ugyanis rendelkezésre állnak még a terepfokozatokon kívül más módok. Név szerint a Komfort, a Sport, az Öko és az Intelligens. Utóbbi a többi között váltogat a vezetési stílus alapján. A terepüzemmódok pedig a Hó, amely minimalizálja hajtott kerekek kipörgését így csúszós, behavazott felületeken segíti a haladást. A Homok, amely finom elindulást és egyenletes teljesítmény-leadást biztosít lágy, illetve nagy ellenállást támasztó útfelületeken. Végül a Sár, ami nagyon hasonló módon működik, mint a hó. „Folyamatosan járműveink tökéletesítésére törekszünk, hogy még inkább prémium termékeket kínálhassunk ügyfeleinknek” – mondta a rendszerről Andreas-Christoph Hofmann, a Hyundai Motor Europe marketingért és termékekért felelős alelnöke. „Az olyan új funkciók, mint a Terrain Mode Selector terepüzemmód-választó rendszer, technológiai és kényelmi szempontból versenyképessé teszik a Santa Fét, amely ugyanakkor egyrészt hű marad robusztus terepjárós hagyományaihoz, másrészt megbízható járműként teljesít a legkülönfélébb tereptípusokon.”
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?