Beárazták a legsportosabb Yarist

Már előrendelhető a Toyota GR Yaris. Tippelj, mennyibe kerül!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan megérkezik a márkakereskedésekbe a Toyota GR Yaris. Már felveszik rá az előrendeléseket.

Március 5-én elkezdték felvenni az előrendeléseket a Toyota Gazoo Racing és a Tommi Mäkinen Racing közös munkájával kifejlesztett GR Yarisra, ami a kis sportautók kedvelőinek igazi csemege. Igaz, egyelőre csak néhány európai piacon jelezhetik a vásárlók akár egy online platformon, akár helyi márkakereskedőjüknél, hogy érdeklődnek a masina iránt. A jelentkezők természetesen elsőbbséget élvezhetnek majd a vásárlás során, az első járművek átadása 2020 végén várható.
Hirdetés
Az új GR Yaris nem titkoltan a Toyota következő WRC versenyautójának alapja lesz. Az 1,6 literes, háromhengeres motorja 261 lóerőt tud felmutatni, amely 5,5 másodperces 100-ra gyorsuláshoz elég. Érdekessége még az összkerékhajtás is, valamint az, hogy csak egyetlen, nagyon gazdag felszereltséggel forgalmazzák, ám ebben kétféle opciós csomag is szerepel. Az egyik a „versenypálya”, a másik pedig a „kényelem” csomag, amelyeknek a neve mindent elárul. Persze a pontos felszereltségi listát nem, azt majd később hozzák nyilvánosságra, de a németországi bevezető árat már elárulták. Ez 33 200 euró, ami jelenlegi árfolyamon számolva 11,2 millió forint, ám az egyes európai országokban az adótételek és az egyéb helyi tényezők eltérései miatt ez az ár változhat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.03.06. at 22:00
    Permalink

    A 11,2 millió szerintem nem nevezhető igen csak jutányosnak. Reálisnak inkább.
    10-11 millióért már sok erősebb nagyobb és “nevesebb” hot hach-et lehet kapni. Igaz nem összkerekesek, de nem az a fő lényeg. A mindennapokban egyértelműen hasznosabbak.

        • 2020.03.08. at 08:30
          Permalink

          Sorolnál néhány példát, ami tömeg / teljesítmény arányban hasznosabb és 10-11 millióért kapható? Én nem a számat jártatom, itt van néhány ár a számodra szintén Németországból, ha már a Yaris ottani árát nézegetjük :

          I30 N Performance 275 LE : 34 300 EUR / 11,662M Ft
          Megane RS 280 LE : 35 190 EUR / 11,96M Ft
          Civic Type R 320 LE : 37 990 EUR / 12,92M Ft
          Focus ST 190 LE : 32 200 EUR / 10,95M Ft
          Golf VII GTI 245 LE : 37 355 EUR (kifutott) / 12,7M Ft

          A felsoroltak mindegyikével több lisztet lehet hazavinni a Tesco-ból, a Yaris gazdája viszont a kávéját is megissza a Stelvio-hágón, mire a következő felkínlódja magát oda…
          Aki “mindennapokra” vesz hot hatchet, az valami nem jó csatornát néz a tévében.

          • 2020.03.08. at 15:12
            Permalink

            Nálunk a Focus RS, a Golf GTI, a Hyundai i30N, az Octavia RS, Megane RS is kijön kb. ennyiből és mind hasznosabb autók.
            A Yaris nagyon komoly gép a maga nemében, de sajnos nagyon haszontalan és öncélú. Semmi másra nem használható ,mint a száguldozásra, azt pedig a mai világban egyre nehezebb kivitelezni.
            Az utolsó mondatoddal enyhén szólva is megmosolyogtattál. Csak nem érintett vagy a témában? Kíváncsi lennék milyen autóval nyomod, ha ilyen “szakérő” vagy. 😀

          • 2020.03.08. at 20:31
            Permalink

            Mai napon érvényes listaárakat soroltam fel, az itthoni árakat majd akkor vizsgáljuk, ha lesz itthoni ára a Yarisnak is.
            Egyébként a Focus RS mibe kerül pontosan? Golf GTI? Octavia RS? Megtennéd, hogy belinkeled azokat a jó árakat?

            Szerintem nagyon kicsi azon emberek halmaza, akik a mindennapokban rendeltetésszerűen használják azt a hot hatch-et. Városba nem valók, autópályára se, ovijáratnak se igazán optimális, persze aki egy kis forgalmú szerpentinen tolja a napi betevőért, annak valóban jó lehet. Ezek mind második (harmadik) autók az én olvasatomban.

          • 2020.03.08. at 23:04
            Permalink

            Őőőő, a vásárlók 95%-a márpedig mindennapokra veszi ezeket. Nézz szét nagyobb európai városokban, az Abarthot épp ugyanúgy használják, mint a fapados 500-ast vagy Puntót. Pont az a lényege a hot hatchnek (de csúnya idegen szó), hogy megkapod egy kompakt kisautó praktikumát egy sportautó teljesítményével és nem kell kompromisszumot kötnöd a 2 vagy 2+2 üléselrendezéssel, farmotorral, hátsókerékhajtással, kardánalagúttal vagy úgy egyáltalán azzal, hogy két vagy több autót tarts.
            Aki arra keres járművet, hogy hétvégén felvágtasson a Stelvióra az pont nem ezek közt fog válogatni, hanem a roadsterek vagy kupék világában fog szétnézni, s pl. egy Mustangot, MX-5-öt vagy valami bébi-Porsche riválist fog választani (de leginkább: 2 kerékre pattan és röhög az autósokon).

          • 2020.03.08. at 23:49
            Permalink

            Kevés olyan motoros van, aki röhögni tud egy igazán gyors autón. Nincs meg a tudásuk hozzá.

          • 2020.03.09. at 10:22
            Permalink

            Nem tudom, hogy mennyien veszik ezeket egyetlen autónak, az ismeretségi körömben mindenkinek van napi használós az ilyenek mellé, 2 Jazz-ről biztosan tudok. Ez nyilván nem statisztika, lehet, hogy igazad van.

  • 2020.03.08. at 22:34
    Permalink

    Őszinte leszek, semmi kedvem a mostani árakat nézegetni, de az olvasott teszteknél feltüntetett árak valahol a 11 millió környéken mozognak plusz-mínusz 500.000Ft. Nagyságrendekről beszélünk!
    Egyébként összehasonlítottam az árakat és a kondíciókat kb. 20 hónapja, amikor megrendeltem az i30N-t közel 9 millióért.
    Mivel én ezt napi használatra vettem – hiszen nincs annyi pénzem, hogy tartsak egy hobbi autót évi 5.000km-re, főleg nem egy 11 millióst -, így beleteszek évi 30.000km-t. Természetesen bele kell férjenek a csomagok és a család is az utazások alkalmával. A normális beszállás miatt 5 ajtósnak is kell lennie.
    Egyébként komoly összegbe mernék fogadni, hogy nem igazán találkoznék olyan GR Yaris sofőrrel, aki ellépne előlem közúton. Talán még versenypályán sem. Az autó egy dolog, a sofőr meg egy másik.
    Egyébként nagyon tetszik ez a Yaris és szívesen vennék is, mert kimondottan Toyota párti vagyok (van egy TS Corollám amit új korától használok és most 307.000km van benne és egy TS Yarist is 3 évig használtam nagy megelégedettségemre), de amit írtam fenntartom. Haszontalan, csak száguldozni jó autó. Ha nyernék a lottón, akkor viszont nagy valószínűséggel az első megrendelők között lennék. 🙂

    • 2020.03.09. at 10:15
      Permalink

      A 30 000 km más tészta, az nem ovi-munkahely-bolt háromszögben kerül bele.
      Továbbra sem mutattad meg ennyiért a hasonló autókat, gondolom azért, mert vagy nem is léteznek, vagy nem ennyiért. Nem is értem, milyen Focus RS-ről beszélsz. Egy Type R, ami kicsit kevésbé fürge, mint a fenti Yaris, egy használható Prius 2 árával kerül többe. Maradjunk annyiban, hogy ez is, meg a többi is megtalálja a gazdáját. Azt pedig, hogy te a 250 lovas, fronthajtású és másfél mázsával nehezebb autóddal megfenyíted ezt a Yarist, tekintsük a meseírói munkásságod részének 🙂

      • 2020.03.09. at 17:26
        Permalink

        Ha nem fotelharcos lennél, hanem járnál pályanapra, gokartozni és esetleg a közelében lennél annak, ahogy én vezetek az országutakon, akkor talán releváns lenne a véleményed, de így csak továbbra is csak mosolygok rajtad. 🙂

        • 2020.03.10. at 12:29
          Permalink

          Látatlanban is szeretnék meghajolni a tudásod előtt, de mi történik akkor, ha nem a nagynénikém akarna ellépni előled azzal a Yaris-szal, hanem egy hozzád hasonlóan gokarton és pályanapon edződött nagyarcú menőmanó? Akkor érvénybe lép a tömeg / teljesítmény arány valamint az összkerékhajtás, amivel útra is lehet tenni azt a vonóerőt, aminek egy jó része a te autódban eleinte gumifüstben manifesztálódik. Vedd észre, hogy senki nem vonta kétségbe a tudásodat, de a fizika terád is vonatkozik, nem kizárólag a fotelharcosokra.

          • 2020.03.10. at 21:10
            Permalink

            Itt nem a kiemelkedő vezetői tudásról van szó, mert az sajnos nekem sincs, hanem inkább arról, hogy nagyon sokan vesznek úgy erős és gyors autót, hogy a közelében sincsenek, hogy kiautózzák a benne rejlő lehetőségeket. Ez az én eddigi tapasztalatom és ezért írtam azt amit. Az i30N-nél talán közelítem a lehetőségeket, de a Yarisnál biztos messzebb lennék tőle. A Yarisra is igaz, hogy az összkerék arra is jó, hogy hiba esetén nagyobb sebességgel szálljunk el egy kanyarban.
            Egyébként a két autó között kb. 2-3 mp lehet versenypályán (kb. 2,5km) ami nagyon sok egy versenyben, de a közúton kiautózni komoly tudást jelent. Tehát egy beülős kávézgatásnyi időt semmiképp, ha közel azonos a pilóták tudása. 😉
            .

          • 2020.03.11. at 11:46
            Permalink

            Sajnos nem jártam még arra, de úgyis csak egy nyaralás alkalmával járnék, akkor meg ott a család. A szerpentineken így is mindig vita van meg sikoltozás, így elveszik a kedvem a száguldozástól.
            Arról meg ne is beszéljünk, hogy a többi közlekedő gondolhatja, hogy na megjött a bunkó magyar, aki nem tud normálisan közlekedni. Ez is zavar egy kicsit, de gyakran leelőzök mindenkit és elviselem a megjegyzéseket. Megszoktam már a villogásokat, dudálgatásokat, megjegyzéseket, de külföldön azért szeretek egy kicsit vissza venni, hiszen mégis csak vendégségben van az ember. Sajnos még is így többször jöttek már utánam a rendőrök villogó szirénával. 🙂
            Tehát ilyen helyre nyáron, jó időben, hajnalban érdemes menni, amikor van is hely kiautózni az embernek azt, amit még közúton be mer vállalni. Nálam ez sajnos nagyon sok, így nem csodálom, ha senki nem akar mellem beülni. 🙂
            Ha csak magát az autót nézed, akkor vitán felül áll, hogy a Yaris a gyorsabb, de mivel bejátszik elég erősen a sofőr tehetsége, így az nagyon sokat számít. Azt is megjegyezném, hogy 2,5km-ként kb. 2,5mp azért nem sok, így nagyon bénának kell lennie a i30N sofőrjének, hogy a Yarisos még simán kávézgasson, míg ő befut. 🙂

          • 2020.03.12. at 07:50
            Permalink

            Prato felől majdnem 2000 m szint van az útban, két mázsa plusz, meg a kisebb teljesítmény kiadhat egy kávét. Legfeljebb oda kell szólni a hüttébe, hogy főzzék le… Így oké?

    • 2020.03.09. at 10:19
      Permalink

      Az igazán erős autót lehet, hogy nem röhögik ki a motorosok, de itt most nem azokról beszélünk. Az I30 N 6,4 alatt futja a 0-100-at, egy motornak a 0-100-0 is megvan ebből.

      • 2020.03.09. at 18:02
        Permalink

        Látom komoly problémáid vannak a szövegértéssel. Ez már a Yarisos megjegyzésednél is felmerült, de itt egyértelmű.
        Szó sem volt erős autóról és főleg nem az enyémről.

Vélemény, hozzászólás?