Bontatlan McLaren F1 eladó, és még sárga is
Csak a finomhangolás miatti teszteket futották le ezzel a McLarennel
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
McLaren F1-hez hozzájutni alapvetően is nehéz és drága mulatság, hát még egy keveset futotthoz. Most viszont előkerült ez a sárga szépség, bontatlanul.
1992-98-ig készült a V12-es BMW motorral szerelt McLaren F1, 2005-ig volt a leggyorsabb utcai autó
Korának leggyorsabb sportautója volt, a trónról csak a Koenigsegg és Bugatti Veyron tudta letaszítani, utóbbi négy darab turbó segítségével. A McLaren F1 ma az egyik legértékesebb használtautó, ez a példány viszont vélhetően minden eddigi F1-nél is drágább lesz. A szívó V12-es BMW motorral hajtott szuperautó elképesztő formában van, sőt, az sem túlzás, hogy olyan, mint az új, mivel teljesen új. A gyári csomagolásból sem bontották még ki, a fóliákat és a habszivacs védődarabokat mindig az átadás előtt szedték ki a beltérből, tehát ebben az állapotban senki nem vehette át még újonnan sem az F1-ét.
Vadonatúj, még a gyári védőanyagokat sem szedték ki belőle, 239 kilométert futott, csak gyári tesztpályán, gyári pilóták keze alatt
Alvázszámozott karóra, aranyozott titán szerszámkészlet, pótkormány, kipufogó, szerszámoskocsi, ezeket mind adták anno az autóhoz
Hogy lehet, hogy ennyire remek állapotban van? Csak a szükséges tesztköröket futották le vele a gyár mérnökei, az elképesztően kevés futás is csak a tesztpályán való kilométereket jelenti. Ehhez pedig még minden gyári védőanyag maradt, csak a fotózás kedvéért húzták le a kormányról. A hibátlan állapotú sportkocsi mellé persze járnak a gyári kiegészítők, mint az aranyozott titán szerszámkészlet, a szintén védőcsomagolásban lévő gyári táskakészlet, egy LM kipufogó szett, egy GTR kormány és persze az összes dokumentum és a kocsi 60-as alvázszámát is a számlapján viselő méregdrága Tag Heuer karóra. A sportkocsi vételára vélhetően a legmagasabb lesz, amit eddig F1-ért adtak, az eddigi rekord 15 millió dollár.
Korának legmenőbb sportkocsija volt, de valójában még ma is az, több tízmillió dollárért kelhet el
Most néztem képeket a belsejéről, és tényleg:)
[url]https://www.google.hu/search?q=mclaren+f1+3+seater&client=opera&hs=e5I&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiPxbzIrITXAhWoNpoKHR1_DhIQ_AUICigB&biw=1024&bih=658[/url]
Bizony hogy háromszemélyes. Élőben pedig még a saját ligájában is szokatlanul széles.
Bitang jó formájú sportkocsikat dobtak a ’90-es évek elején piacra, vehetjük akár a Diablót, a Vipert, az EB110-est, a Corvette-et, az NSX-et, a Suprát, az RX-7-est vagy a Ferrarikat is, de a 911-es is szerintem akkor állt össze igazán, azóta sem tudták überelni. Ez a McLaren is egy ikon, látszik rajta, hogy rekordernek szánták, gondolom, a súlycsökkentés miatt lett egyszemélyes. A kedvenc sportkocsi-prototípusom, a Ford GT90 is ebből az érából való. Egy pazar időszaka volt a sportkocsigyártásnak a ’90-es évek, de sokak szerint az egész autóipar is a fénykorát élte ekkor.