Brit büszkeség – Mini Cooper teszt

A Mini frissülése mondhatni Union Jack cunamit hozott magával. Talán azért próbálják ennyire hangsúlyozni a britséget, mert német kézben működik a márka? Eddig nem éreztem ennyire erőteljesnek a Mininél a brit gyökerekre való utalást, ám a ráncfelvarrott Cooper esetében a felextrázott tesztautó minden porcikájával Nagy-Britannia jelképeit tolta az arcomba.

Persze ez egyáltalán nem zavaró, sőt kimondottan örömteli, amikor újabb és újabb pontokon fedezi fel az ember a brit lobogót. De nézzük, hogy mi változott a frissítés során! Ha ezt a kérdést a tesztautó átvételekor tették volna fel, egyszerűen csak széttártam volna a karjaimat. Első pillantásra semmi. Néhányszor körbejárva az autót viszont már körvonalazódik a lista. Ha a legfeltűnőbbre vagytok kíváncsiak, akkor a hátsó lámpát említeném, amelyben a Union Jack, tehát a brit zászló jelenik meg, ugyanakkor elöl a nappali menetfényt bekapcsolva az immár teljes kört alkotó diódák is újdonságot jelentenek, amelyek egyben irányjelzőként is funkcionálnak. Emellett megújult a márka emblémája is. A Mini feliratot szárnyak helyett három vonal stilizálja. Ennyiben ki is merül a dizájn megváltozása, illetve választható még három új könnyűfém keréktárcsa és néhány új karosszériaszín.

Az utastérben szintén a brit nemzeti büszkeség uralkodik és természetesen a kerekded formák, amelyek már korábban is jellemezték a vidám kisautót. A különlegességet már a keret nélküli ablakkal felszerelt ajtók nyitásakor érezni, bent pedig a különböző stílusok kavalkádja fogad. Én csak palacsintasütőnek nevezem a műszerfalat uraló központi képernyőt is magában foglaló konzolt, de a kormánykerék mögötti kijelzők is hasonlóak a maguk kerek formájával. Utóbbiaknál ügyes megoldás, hogy a kormánykerékkel együtt mozognak, amikor azt fel vagy leállítja a vezető, így mindig tökéletesen szem előtt maradnak.

Ugyanakkor a sebesség és más információk leolvasásában a HUD is segít, amely a műszerfal tetejéből kiemelkedő plexire vetíti a képet.

Az elsőre kaotikusnak tűnő kapcsolótengerben egészen gyorsan el lehet igazodni. Igazából nincs is több gomb, mint egy átlagos autóban. Számomra egyértelműen a versenyautók billenőkapcsolóit juttatja eszembe a dizájn, de volt, akit a repülőgépek műszerfalára emlékeztetett a Mini középkonzolja. Az egyedüli, amit egy percig sem hiányolnék, az a könyöklő. Igazából soha nem használtam, hiszen csak útban van, amikor a kéziféket szeretném behúzni és még a váltásoknál is, sőt, akkor is, ha a pici iDrive tekerőgombját szeretném használni, amelyet a váltó mellé helyeztek el. Ezzel villámgyorsan és kényelmesebben lehet barangolni a menüben, mint az érintőképernyő nyomkodásával.
A versenyautós érzés a mély ülésekbe huppanva is előjön, amelyeket kihúzható combtámasszal is felvérteztek. Elöl az igazi kagylóülésekhez hasonlóan, szorosan tartják a testet a fotelek, ami kimondottan jól jön a tempós kanyarokban. Aki hátul szeretne ülni, avagy kénytelen ott helyet foglalni, jobb, ha előtte nyújt néhány percet, mert elég nehézkes bekászálódni és amikor sikerül, akkor is a saját fülcimpájukat csapkodja majd a magasabb felnőttek térde. Szóval inkább a gyerekek és az alacsonyabb termetűek számára lehet megfelelő a három pohártartóval is kecsegtető hátsó sor. Ugyanakkor már létezik ötajtós változatban is azok számára, akik nem akarnak lemondani a vidám formáról, de családi autónak szeretnék használni a Minit. A csomagtértől nem szabad sokat várni, alaphelyzetben csupán 211 literes, de a hátsó üléseket lehajtva egészen használható 731 liternyi tér áll rendelkezésre.

A Mini háromhengeres, 1,5 literes turbófeltöltéses motorjához nem nagyon piszkáltak hozzá a ráncfelvarrás során, csupán a befecskendezési csúcsnyomását emelték 200-ról 350 barra. Persze nem is indokolta semmi, hogy változtassanak, hiszen ez a motor úgy jó, ahogy van. Bár manapság az autós lapok kommentszekcióját lapozgatva rengeteg becsmérlő mondatot lehet olvasni a háromhengeres motorokról, valójában a Mini gépezete is zseniális kis masina.

Az 136 lóerő könnyedén mozgatja a kicsit több mint egytonnás autót, a 220 Nm-es nyomaték pedig már 1250-es fordulattól egészen 4000-ig rendelkezésre áll. Ezért bármelyik fokozatban képes lendületesen megindulni a Mini, és mindez a már elcsépeltnek tűnő „gokartos vezetési élménnyel” karöltve igazán örömteli pillanatokat okoz. Pedig hiába töröm a fejemet, nem tudok jobb hasonlatot kieszelni. A Mini minden rezdülésre azonnal reagál, pontosan oda érkezik, ahova a vezető szeretné.

Rendkívül közvetlen a kormányzás, emellett a feszes futómű, a merev karosszéria és a peres, illetve széles gumiabroncsok mind-mind a kanyarvadászat élményét emelik az egekbe. Ezzel az autóval tényleg egybeforr a vezetője, a kerekeket szinte a saját végtagjaimnak éreztem.

Elengedhetetlen a manuális sebességváltó az öröm kiteljesedéséhez. A kar rövid úton jár, akárcsak a kuplungpedál, így villámgyorsan lehet fokozatot váltani. Munkásabb dolog vele vezetni, mint az automatikussal, viszont a motor sportos karakterét jobban ki lehet vele aknázni. Külön öröm egyébként a lefújószelep hangja, ami a 2000-es évek elejének WRC versenyautóira emlékeztet. Ez még felhúzott ablakokkal is jól hallható, talán egyeseket zavarhat, szerintem viszont egy valódi petrolhead füleinek igazi zene. Emellett Sport módban minden fröccsök legjobbikát kapjuk, magyarul a visszaváltások mellé apró gázfröccsök járnak.

A kis háromhengeres egyik előnye, hogy az örömautózással sem fogyaszt túl sokat. Átlagos használat mellett 6 és 7 liter között iszik száz kilométeren vegyes használat során, de a Pilis kanyargós útjain élvezkedve is 7-8 liter környékén maradt az étvágy. Azonban ennek az élménynek rendesen megkérik az árát.

A korábban alapmodellnek számító One már nem kapható itthon, ezért a 136 lóerős Cooper a belépő a háromajtós Minik klubjába 6,2 millió forintért. A tesztautó ára viszont már tízmillió forint fölé kúszott.

Igaz ebben már LED-fényszórók, sportülések, bőrborítású kormánykerék, a már említett brit zászlók tömkelege, illetve tolatókamera is helyet kapott. Utóbbi mondjuk csak 6,5 colos kijelzőn mutatja a képet, de még többet fizetve 8,8 colos kijelző is rendelhető hozzá. Hasonló vezetési élményt a Ford Fiesta ST vagy a Suzuki Swift Sport is képes nyújtani, de a Mini élményt egyik sem képes hozni. A felsorolt autók mindegyike a vezetés esszenciális örömét adja. Egyszerűen jó néha céltalanul elindulni velük, pontosabban azért, hogy a cél maga a vezetés legyen. A Mini Cooper a többiekkel szemben a vidámság terén nyújt többet. A színek, a formák még áltában is bohém hangulatot sugároznak, én pedig nem csodálkozok, hogy sokan hajlandóak ezért mélyebben a zsebükbe nyúlni.