Budapesten is megszűnhet az ingyen parkolás zöld rendszámmal

Annyi már a zöld rendszámos autó, hogy egyre kevesebb helyen parkolhatnak ingyen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jelenleg a városi önkormányzatok szabályozzák azt, hogy ingyenessé teszik-e a zöld rendszámosok számára a parkolást. Egyre több város vonja vissza ezt a kedvezményt, Budapest a tizedik lehet a sorban.

Egyre több a zöld rendszámos autó, de persze még mindig messze kisebbségben vannak az autóparkon belül. A zöld rendszámot 2015-ben vezették be, majd mind több város adott e kapcsán ingyenes parkolást, így egyfajta indirekt ösztönzőként támogatva a környezetkímélő gépjárművek vásárlását, illetve terjedését. A zöld rendszámmal rendelkező gépjárműállomány mostanra átlépte az 60.000-es darabszámot, melynek több, mint a fele tisztán elektromos meghajtású. A jelenlegi zöld rendszámos járműállomány alig 1,5%-át teszi ki a teljes hazai flottának.
Hirdetés
Szinte minden hónapra jut egy újabb hír, miszerint egyes városok döntéshozói megszüntetik a zöld rendszámos, azaz a környezetkímélő gépjárművek ingyenes parkolását. Egyre több település csatlakozik az elektromobilitás terjedését kvázi lassító folyamathoz: Hódmezővásárhely, Siófok, Szentendre, Ajka, Zalaegerszeg, Nyíregyháza, Velence, Pápa és Győr területén már eltörésre került. Az egyes városi döntéshozók különböző parkolási szabályozás mellett döntöttek, a Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület szerint kikövezve az utat a zöld rendszámos gépjárművek országos szintű pakolási káoszának kialakulásához. Néhány településen kizárólagosan a tisztán elektromos meghajtású (tehát konnektorról tölthető hibrid nem) autóval parkolhatunk ingyenesen, de ehhez előzetes regisztráció (forgalmi engedély alapján) szükséges, ilyen város Pécs, Miskolc, Mosonmagyaróvár és Szolnok. Néhány város döntéshozó szerve még ennél is bonyolultabb rendszert vezetett be. Például Veszprém vagy Szombathely területén csak bizonyos zónákban ingyenes a parkolás zöld rendszámmal, máshol nem.
Hirdetés
A fenti listára a Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület értesülése szerint hamarosan Budapest is felkerülhet. A parkolási zónák módosítását, illetve a díjak jelentős emelését követően, az egyesület értesülése szerint napirendre kerülhet Budapesten a zöld rendszámos autók ingyenes parkolásának megszüntetése. A várható parkolási szabályzat módosításának értelmében megszűnő ingyenes parkolás komoly gátat szabhat az elektrifikált autók további térnyerésének. A zöld rendszámos autók közel 45%-a Budapesten található, így a budapesti döntés lavinaszerű módosításokat eredményezhet a többi városban is. Az ingyenes parkolás biztosítása indirekt gazdasági ösztönzőt jelent, mely jelentősen befolyásolja az e-autó vásárlásának (és üzemeltetésének) döntéshozatali mechanizmusát.
Hirdetés
Forrás: Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?