Button: Fogalmam nincs, mi lehet a baj
Hibázott a Ferrari, Alonso mégis optimista
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Azt hittük, hogy minden idők legkuszább F1-szezonja már nem tartogathat újabb meglepetéseket? Tévedtünk, ahogy a Ferrari stratégái is.
Ismét bizonyítást nyert, hogy a Gilles Villeneuve pálya a McLaren felségterülete, Hamilton is sokadszor nyert Montrealban, viszont idén ez volt az első győzelme
Hetedik versenyen hetedik győztes, fordulatok, váratlan hibák, eltérő gumikopás a különböző autókon - Hamilton győzelmét hozta a hétvégi F1-es Kanadai Nagydíj, Grosjean és Pérez állhatott még dobogóra, Vettel és Alonso nem fért fel rá, Schumacherrel sokadszor is kiszúrt a technika ördöge - íme a pontszerzők nyilatkozatai tömören, s a konstruktőri táblán elfoglalt helyüknek megfelelő sorrendben.
Volt, hogy Vettel még Hamilton és Alonso előtt autózott, de aztán örülhetett, hogy egyáltalán a ferrarista előtt zárhatott
„Muszáj volt végül még egyszer kereket cserélni a hajrában” – mondta Vettel, aki úgy is elégedett a negyedik hellyel, hogy a pole-ból nyilvánvalóan a győzelem volt a Red Bull célja. Webber arra panaszkodott, hogy egy kiállásos taktikát választók mögé szorult be, utólag más taktika kifizetődőbb lehetett volna.
McLaren: Hamilton 1., Button 16.
„Mindvégig a két kiállásban gondolkodtunk, óvtuk a gumit, fantasztikus munkát végzett a csapat. Olyan nagyszerű ez a győzelem, mint az első sikerem 2007-ben” – lelkendezett Hamilton, akinek Button csak gratulálni tudott, ugyanakkor futamok óta nem találja a beállításokat, nincs meg a tempója, ráadásul fogalma sincs, miért…
Lotus: Grosjean 2., Räikkönen 8.
A másodszor dobogón végző Grosjean a hetedik helyről startolva végzett másodikként, s azt hitte, a negyedik-ötödik pozícióért mehet, ám Alonso és Vettel is eltűnt előle. A meleg levegő és aszfalt is a Lotus malmára hajtotta a vizet, az abroncsokat kímélte, s érthetően boldog. Räikkönen nem annyira, de legalább pontokat gyűjtött a gyenge időmérőt követően magának és a Ferrarit visszaelőző csapatnak, ez is valami.
A Ferrarinál a taktikai hiba ellenére is örülhetnek, hiszen autójuk jó, s Alonso sem veszített túl sok pontot
Biztos második helyett csak ötödik lett Alonso, mégsem tört le, s nem is hibáztat senkit: „Megpróbáltunk nyerni. Amikor Hamilton másodszor is bement a boxba, úgy döntöttünk, megcsináljuk egy kiállással, de nem jött be. A gumik annyira elkoptak, hogy védekezni sem tudtunk – nem a taktika, hanem a hirtelen és durva kopás volt az oka a visszaesésünknek. Úgy tűnt, akkor sem lehetünk jobbak, ha mi is kétszer cserélünk kereket, rengeteget tanultunk az esetből.” Az elején gyors, később – szokásosan – lassú Massa mérges magára hibája, kicsúszása miatt, azonban optimista is, mert fel tudta venni a versenyt a legjobbakkal.
Mercedes: Rosberg 6., Schumacher –
Rosberg annak fontosságát emelte ki, hogy egész sok pontot szerzett, a hetedik futamon ötödször kieső, ordas pechszériában lévő Schumacher pedig nem érti, mi is történt vele, hogyan ragadhatott be, maradhatott nyitva a DRS (állítható hátsó szárny), ami számára a verseny végét jelentette. „Valenciában visszatérünk” – üzente rajongóinak a rekordbajnok.
Sauber: Pérez 3., Kobajasi 9.
Ahogy Grosjean, Pérez is másodszor végzett dobogón, viszont nem ám a 7., hanem a 15. helyről rajtolva… „Mindkét kerékcserénk tökéletes volt, agresszív voltam, de a gumikat is sikerült óvni – szenzációs eredmény és ajándék ez a csapatnak” – fogalmazott az ünnepelt mexikói. Japán kollégájának a kilencedik hely volt a maximum, amit elérhetett, forgalomban autózott és nagyokat csatázott, s nem kevesebb mint 46 kört futott a keményebb keveréken…
F1 2012 futamok és győztesek
| 1. | Ausztrál Nagydíj, Melbourne | Button, McLaren |
| 2. | Malajziai Nagydíj, Szepang | Alonso, Ferrari |
| 3. | Kínai Nagydíj, Sanghaj | Rosberg, Mercedes |
| 4. | Bahreini Nagydíj, Szahír | Vettel, Red Bull |
| 5. | Spanyol Nagydíj, Barcelona | Maldonado, Williams |
| 6. | Monacói Nagydíj, Monte-Carlo | Webber, Red Bull |
| 7. | Kanadai Nagydíj, Montreal | Hamilton, McLaren |
Az egyéni és a konstruktőri vb állása
| pilóta | pont | csapat | pont | |
| 1. | Hamilton (McLaren) | 88 | Red Bull | 164 |
| 2. | Alonso (Ferrari) | 86 | McLaren | 133 |
| 3. | Vettel (Red Bull) | 85 | Lotus | 108 |
| 4. | Webber (Red Bull) | 79 | Ferrari | 97 |
| 5. | Rosberg (Mercedes) | 67 | Mercedes | 69 |
| 6. | Räikkönen (Lotus) | 55 | Sauber | 58 |
| 7. | Grosjean (Lotus) | 53 | Williams | 44 |
| 8. | Button (McLaren) | 45 | Force India | 28 |
| 9. | Pérez (Sauber) | 37 | Toro Rosso | 6 |
| 10. | Maldonado (Williams) | 29 | ||
| 11. | Kobajasi (Sauber) | 21 | ||
| 12. | Di Resta (Force India) | 21 | ||
| 13. | Senna (Williams) | 15 | ||
| 14. | Massa (Ferrari) | 11 | ||
| 15. | Hülkenberg (Force India) | 7 | ||
| 16. | Vergne (Toro Rosso) | 4 | ||
| 17. | Ricciardo (Toro Rosso) | 2 | ||
| 18. | Schumacher (Mercedes) | 2 |




Látja Kántor úr, megy ez…