Letaszíthatatlan a trónról a Mercedes
Látványos, ahogy a szűk monacói utcákon kanyarognak az F1-es gépek, ám körömlerágós izgalmaknak most sem lehettünk tanúi. Néhány valóban szép megmozdulás és egy-két megpörgés azonban színesítette a futamot, amelyek egyben meg is mentették a totális unalomba fulladástól. Ugyanakkor frusztráló, hogy a bíráknak senki nem szólt, hogy autóversenyt néznek, nem szimplán a napi utcai forgalom folyását, így szorgalmasan büntették meg a versenyezni próbáló versenyzőket.
[BANNER type="1"]
A Mercedes pirosra festette a fejvédelmi szerkezetet az autóin Niki Lauda tiszteletére
Egészen pontosan Max Verstappen miatt kesergek, aki másodikként ért ugyan célba, hivatalosan azonban negyedik lett egy öt másodperces büntetés miatt. Pedig egyedül az ő és Hamilton csatája miatt emlékezhetünk majd erre a versenyre. Illetve a Niki Lauda halála okozta letargia miatt. A rajt előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg a hétfőn 70 évesen elhunyt háromszoros világbajnokról. Ezek után a start gond nélkül zajlott le, Hamilton megtartotta a vezető pozíciót, mögé Bottas és Max Verstappen sorolt be a második és harmadik helyre. A 15. kockából rajtoló Charles Leclerc igyekezett nagyon hamar előrébb jönni, de az egyik előzési kísérleténél megpördült, defektet kapott és később ki is állt. A törmelék azonban becsalogatta a biztonsági autót.
Egyedül Max Verstappen tudta megszorongatni Hamiltont
-Hirdetés -
-Hirdetés -
A biztonsági autós szakasz után Hamilton az élen maradt egészen a verseny végéig. Verstappen megbüntetése után Vettel a második, Bottas pedig a harmadik helyen találta magát. A bajnokság két hét múlva, a Kanadai Nagydíjjal folytatódik Montrealban.
Hamilton a győzelmét pedig Niki Lauda emlékének ajánlotta
Monacói Nagydíj, Monacói Hercegség, végeredmény (78 kör, 308,238 km, a pontszerzők):
- Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:43:28.437 óra
- Sebastian Vettel (német, Ferrari) 2.602 másodperc hátrány
- Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 3.162 mp h.
- Max Verstappen (holland, Red Bull) 5.537 mp h.
- Pierre Gasly (francia, Red Bull) 9.946 mp h.
- Carlos Sainz (spanyol, McLaren) 53.454 mp h.
- Daniil Kvyat (orosz, Toro Rosso) 54.574 mp h.
- Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) 55.200 mp h.
- Daniel Ricciardo (asuztrál, Renault) 60.894 h.
- Romain Grosjean (francia, Haas Ferrari) 61.034 p h.
A vb-pontversenyek állása 6 futam után (még 15 van hátra)
| Pilóták | Pontszám | Csapatok | Pontszám | ||
| 1. | Hamilton | 112 | 1. | Mercedes | 257 |
| 2. | Bottas | 105 | 2. | Ferrari | 139 |
| 3. | Verstappen | 66 | 3. | Red Bull | 110 |
| 4. | Vettel | 64 | 4. | McLaren | 30 |
| 5. | Leclerc | 57 | 5. | Racing Point | 17 |
| 6. | gasly | 21 | 6. | Haas | 16 |
| 7. | Magnussen | 14 | 7. | Toro Rosso | 16 |
| 8. | Perez | 13 | 8. | Renault | 14 |
| 9. | Raikkönen | 13 | 9. | Alfa Romeo | 13 |
| 10. | Norris | 12 | 10. | Williams | 0 |
-Hirdetés -





Valahogy már egy ideje ott motoszkál bennem a gondolat: nehogy egyszer majd kiderüljön, hogy a Mercedes valami szabálytalan megoldás használata által jutott ilyen brutális előnyhöz, csak még nem borult ki a bili. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de gondolom, az FIA-nak is szemet szúrt a dolog, mint mindnyájunknak. Ilyen embertelen előnynél az ember gyanakvóvá válik…