Csal a Nissan: elkészült az első Juke-R

Régiek a videók, már készen van az első Nissan Juke-R

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autó fejlesztéséről mi is rendszeresen hírt adunk, de most kiderült, hogy a videók korábbi állapotokat tükröznek, megvolt a típus titkos premierje.

Rossz érzés, ha átverik az embert, mi pedig most kicsit így érezzük magunkat: pár hete már nyomon követjük a Nissan és az RML közös videóit, melyek a GT-R motoros Juke, azaz a Nissan Juke-R fejlesztését követik nyomon, erre megjelenik egy fotó, és rájövünk, hogy csak játszanak velünk.
Tartottak ugyanis egy, a témakörhöz nem kapcsolódó autóbemutatót Malagán, Spanyolországban, ahol a felkészületlen újságírók belebotlottak az autó első, balkormányos változatába.
Hirdetés
A mattfekete fényezésre igencsak szüksége lesz az autót vezető szerencsés kiválasztottaknak, ha nem akarnak traffipaxba futni, és a bemutatón úgy tűnt, remekül sikerült elhelyezni a GT-R hajtásláncot a jóval kisebb méretű Juke területén. Állítólag az autó tesztelése novemberben kezdődik, addigra feltehetően elkészülnek a jobbkormányos változattal is, de az is lehetséges, hogy már minden kész, s jelen időben, de valójában utólag fogunk értesülni az autó körüli eseményekről.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?