A Chery almárkája az iCaur egyik legújabb típusa a V27-es 2025 decemberétől előrendelhető, és érdekessége, hogy a márka eddigi első EREV (Extended Range Electric Vehicle - azaz hatótáv-növelős) típusa, egyben a legnagyobb modellje is a 2910 mm-es tengelytávjával. A hivatalos piaci bevezetés 2026 első negyedévére várható, egyaránt kapható lesz hátsó-, és összkerékmeghajtású kivitelben.
A hajtáslánc egy 141 LE teljesítményű 1,5 literes turbófeltöltésű benzinmotort párosít egy vagy két elektromos motorral. A hátsókerék-hajtású verzió részletes akkumulátoradatait egyelőre nem árulta el a gyártó, mindössze annyit tudunk róla, hogy a rendszerteljesítménye 248 LE. Viszont az összkerékhajtású változatnál a 34,3 kilowattórás mellett 20,6 kWh-s akkucsomagok szerepelnek a specifikációban. Az összkerekes változat 5,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, tisztán elektromos üzemben 210 kilométert tud megtenni, a kombinált hatótáv pedig eléri az 1200 kilométert – legalábbis a kínai CLTC mérési ciklus szerint.
A másik nagy érdekessége a külseje. K
íváncsiak leszünk, mit szól majd a Land Rover, mivel az autó finoman szólva is kísértetiesen hasonlít az éppen aktuális Defenderre. Klasszikus szögletes, off-road SUV dizájn, kerek fényszórókkal, hagyományos kilincsekkel, függőlegesen elrendezett hátsó lámpákkal, kívülre helyezett pótkerékkel, oldalra nyíló csomagtér ajtóval és a jól megszokott fényezetlen műanyag betéteket is megtaláljuk körben az autón. A leendő vásárlók ötféle fényezés között válogathatnak: kék, sárga, ezüst, bézs és az elmaradhatatlan fekete.
Belül egy modern, de nem teljesen érintőképernyő-fetisiszta világ fogad: 15,4 colos, központi kijelzővel. Szerencsére a legfontosabb funkciókhoz azért nem felejtették el a fizikai vezérlőgombokat sem. A vezetéstámogató rendszerek arzenálja komoly, az autót összesen 27 darab szenzor veszi körül, ami a környezetet figyeli, csak hogy a vezetősegédek hiba nélkül működjenek.
Az extralistán szerepel még az osztott panorámatető, valamint az elektromosan állítható, fűthető és szellőztethető első ülések. Chery emblémával akár nálunk is sikeres lehetne, azonban kérdéses, hogy egyáltalán be merik-e hozni a Defender mellé, és vajon tudja-e azt, amit a katalógusban leírtak róla?