Egyszerűbb lesz az autót tölteni, mint tankolni
Vezeték nélküli töltést hoz a BMW, már jövőre
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A konnektoros autókkal szembeni félelmek ledöntését vezeték nélküli töltővel folytatja a BMW, elsőként az 530e kapja meg, már jövőre.
Idén érkezett, tesztünkön is jól teljesÃtett a BMW 530e, most viszont amiatt kerülhet reflektorfénybe, mert nem csak a BMW palettáján, az összes autó közül is az 530e hozza elsÅ‘ként szériagyártásban a vezeték nélküli töltést. Mármint nem az okostelefonunk vezeték nélküli töltését, hiszen azt már ma is számos autóban élvezhetjük, hanem az autó hibrid akkumulátorának vezeték nélküli töltését.
Ehhez gyári elÅ‘készÃtést és töltÅ‘t kell vásárolnunk. Ezek ára azonban még nem ismert, a működés elv azonban igen. A garázsunk padlójára helyezett töltÅ‘ fölé állva az autó észleli annak elektromágneses terét, ilyenkor a kijelzÅ‘ rögtön mutatja is, hogy mennyire kell pont fölé álljunk. Ha pedig autónk a megfelelÅ‘ pozÃcióban van, a gyújtás lekapcsolása után automatikusan indul is a töltés, ami a teljesen lemerült 9,4 kWh-ás akkumulátort 3,5 óra alatt tölti fel. A vezeték nélküli töltés 3,2 kW-os, ami alig szerényebb, mint az 530e maximális, 3,7 kW-os tölthetÅ‘sége. A töltés folyamatát természetesen applikáción követhetjük. Az elÅ‘ször az 530e-hez kÃnált vezeték nélküli töltÅ‘ bizonyára a többi konnektoros BMW-hez, Ãgy az i modellcsaládhoz is meg fog jelenni, hiszen már jelenlegi teljesÃtményével is feltölt egy 94 Ah-ás i3-ast is 8,5 óra, azaz egy éjszaka alatt.
a vasalom26 eve mar tudta ezt , hol itt a szenz,?
Mennyivel drágul meg Ãgy az autó töltése? Gondolok itt a hatásfokra. Vezetéknélküli töltésnél minden kWh áramból csak kisebb része jut az autóba – Ãgy tulajdonképpen az autó “tankolására” fordÃtott pénz több lesz. Persze ha 99% a hatásfok akkor kitérdekel
Ha jól tudom ez az egyik Mercivel közös fejlesztés, ott is lesz hamarosan.
” i3-ast is 8,5 óra”
csúcs ez a “sebesség” 😀 😀 😀 😀