Elemeknek álcázták a BMW székházát
Konnektoros autóinak eladásait ünnepelte a BMW
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A BMW müncheni székháza egy napra átváltozott. A négyhengeres épületnek is becézett toronyház egészen más értelmezésben díszelgett a 100 000. eladott konnektoros BMW tiszteletére.
Csak idén 100 000 konnektorról is tölthető autót adott el a BMW, ennek tiszteletére egy estére elemeknek álcázták a müncheni székházat
A BMW müncheni székháza több szempontból is jellegzetes. Először is ott van a kerek, lapos tetejű csarnok, ami a levegőből egy óriási BMW emblémát mutat, emellett pedig ott áll a BMW vezetőségének székháza, ami négy óriási hengerből áll, ezért is becézik négyhengeres toronyháznak. A belsőégésű motorok világa viszont lassan már csak a múlté, a jövő a villanyhajtás, a BMW is ebben látja a lehetőséget és meglátták a toronyházban is a jövőt, hiszen nem csak hengereket szimbolizálhat. [BANNER type="1"]
Tulajdonképpen ez így még kerekebb is, egy estére ugyanis hatalmas elemeknek álcázták az épületet, ezzel tisztelegve az idén eladott 100 000 darab konnektorról is tölthető BMW előtt. Az i3 2013-as megjelenése óta több mint 200 000 konnektoros BMW-t értékesítettek, ám csupán az idei számok is lenyűgözőek. Ehhez persze kellett az, hogy a BMW-nél szinte mindegyik kategóriában elérhető legyen a konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc a 2-es Active Tourertől a 7-esig - kivéve a sportos páros számozású modelleket. A BMW elektromos és hibrid offenzívája viszont épp csak most kezdődik, hamarosan egy teljes szabadidő-autó sorozatot építenek fel az iX brandre.
