Elkészült a Jeep új pickupja

Pickupot készített a Jeep, méghozzá a Wranglerből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több mint 10 évvel ezelőtt már gondolkodott a Jeep platós verzióban, egészen eddig viszont nem merték meglépni. Most érkezik a Gladiator, amiről első körben csak kiszivárgott fotókat láthatunk.


Számtalan fotón láthattuk már, ahogy a Jeep egy tetőtől talpig álcázott, de tisztán láthatóan platós terepjárót tesztel. A tervek viszont nem maiak, 2005-ben már megmutatták a Gladiator tanulmányautót, mely már akkor is úgy nézett ki, mint ami gyártásra kész. Azóta megjelent az új Wrangler is, mely persze markáns változást nem mutat elődjéhez képest, ám a most frissen lebukott, gyártásra kész Gladiator nagyon is más, mint a tanulmányautó. Legalábbis ahogy így első körben láthatjuk, ugyanis a kibővített kabin helyett duplakabinos, négy teljes értékű ajtóval szerelt verzióban jelenik meg.
Hirdetés

A 2005-ös tanulmányautón jól mutatott az oldalára szerelt pótkerék, ám erről le kell tennünk, nem kerülhet így utcára. A Wranglerre épülő Gladiator tengelytávolsága sokkal nagyobb, mint az alap autóé, nagyjából ott kezdődik a plató, ahol az alap Wrangler véget érne. Két zárható differenciálművel és 3,6 literes V6-os Pentastar benzinmotorral kerül piacra első körben, ám ehhez hatfokozatú kézi, vagy 8 fokozatú automata váltó is kérhető lesz. Később érkezik a szintén V6-os, de 3,0 literes gázolajos motor is. A plató terhelhetősége 725 kilogramm, a Gladiator vontatóképessége pedig 3,5 tonna, gázlómélysége pedig közel 80 centi. A Rubicon verzió 33 colos gumikat és hatékonyabb felezőáttételt kap.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?