Elöl kaparós sorsjegy – Mini Roadster teszt
Mini Roadster Cooper S teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Minit vezetni jó, kabriózni jó, ergo Mini kabrióval autózni pazar. Akkor is, ha automata váltós, akkor is, ha csak nevében roadster.
Ilyen egy Roadster, ha Mini, s nem is igazi roadster. Dögös, csíkos, kívánatos
Mindent bevet: tető lent, szárny kint, a kipufogó dupla, az ablak keret nélküli
Most, hogy tisztáztuk: a Roadster kétharmad arányban roadster, rögzítsük azt is, hogy ezzel az új modellel a Mininek már két kabriója is van. A másik ugye a Mini Cabrio. Az (alig használhatóan, de) négyüléses, s annak nagyon pici a csomagtartója. A Roadsternek egész tágas, 240 literes, síalagutas, és az ülések mögött is akad némi hely a pakkoknak, amennyiben átlagtermetűek az utasok. Ők kettecskén amúgy jó 190 centis magasságig nem fogják kényelmetlennek találni az autót, a vászontető pedig félig-meddig kitekeredve, de az ülésből is nyitható és csukható úgy 2-3 mp alatt. Felárért elektromos tetőmozgatás is rendelhető.
Zártan sem fest bután, mint például a Mini Coupé
[BANNER type="1"] Míg a Coupét könnyű bántani a megfordított baseballsapkát idéző kupolája miatt, a Roadster szimplán jól néz ki, pláne a 17 colos fekete felniken. Egy csíkos, Cooper S-ként extra légbeömlős, dupla kipufogós Mini volánja mögött mindig garantált a siker, kabriózva bezzeg lehetetlen elkerülni az irigy/imádó pillantásokat. A látványhoz komoly hanghatás is párosul – Sport módban gázelvételnél vidáman rotyog, durrog a kipufogó, padlózva meg a motorral kánonban ordít, remek. Kár, hogy úgy 1500 és 2000 percenkénti fordulatszám között zavaró a búgás – egy olyan tartományban, ahol nyugodt városi vagy országúti poroszkálás közben dolgozik a 184 lóerős 1.6 Turbo.
Részletgazdag, látványos, bukókeretes, biztonságos
Szuper az 1,6 literes turbós benzines: erős, nyomatékos, nem torkos
Csöppet lehetne formázottabb és lejjebb engedhető az ülés, de így sem rossz. Dizájn a köbön, az anyagminőség és a kidolgozás ötös alá
A 10 millió forint alatti nyitható tetejűek ligájában a Roadsteren kívül csak a (hátsókerékhajtású) MX-5 vezetése ekkora élmény. Az is hangos, ez is. A Mini utastere színvonalasabb, hangulatosabb, extralistája hosszabb a Mazdáénál. Olyat is tud, mint a 80-nál elő, 60-ra visszalassítva elbújó hátsó szárny – ezt az egyébiránt fölösleges showműsort álló helyzetben, mondjuk a lámpánál várakozva is bármikor előadhatja, aztán jöjjön a tapscunami.
A kabriónak kellően merev Roadster Cooper S alapára 6,8 millió forint
Használható méretű, alakú és alagutas a csomagtartó
Mennyi a belépő a showműsorra? Cooper S-ként 6,8 millió forint. Ilyen tesztautós köntösben persze már a "tízest" is meghaladja. Sok pénzért sokat is ad a Roadster - akinek elég a két ülés, időnként kabriózni és/vagy száguldozni akar a konstans rivaldafényben, az pedig nem érdekli, hogy elöl vagy hátul van a hajtás, finom falat lehet, ami nem akad meg a torkán.




























































